A mi önként vállalt feladatunk a szaporulat megállítása, visszaszorítása ivartalanítással. Ezért jött létre Alapítványunk. Nem a mi dolgunk a felelőtlenségből már megszületett állatok elhelyezése, átvétele, akár saját alomról, akár talált cicákról van szó. Nem, nem a mi feladatunk minden probléma megoldása. Nem, nem a mi feladatunk az összes balesetes és beteg macska gyógyíttatása.
Számonkérés helyett azt szeretnénk, hogy mielőtt szidni kezdi bárki az Alapítványt - mert nem tudunk elhelyezni több cicát, vagy mert nincs épp pénzünk beteg cicákra - inkább tájékozódjon, gondolkodjon. Gondolkodjon el azon, kinek mi a feladata, ki mit vállal, ki mit tesz. Mi ivartalanítunk a felelőtlenek miatt / helyett. 3 év alatt 535 cicát ivartalaníttatunk. (Ebből idén eddig 115 műtét volt) Jelenleg 40 felett van a cicalétszám, ez jóval több, mint a lélektani határ. Nekünk az itt lévőket kell védeni, ellátni, márpedig karantén nélkül nincs felelős mentés. Csak és kizárólag a saját mentéseinket preferáljuk.
Elég volt a számonkérésből. Segítünk, ha tudunk, de nem megy mindig. Megfontolás tárgya, hogy ezentúl csak és kizárólag az ivartalanításra fogunk fókuszálni, - hiszen ezért jöttünk létre, nem másért - de csak annak, aki nem követelőzik. Fordítva ültök a lovon emberek. Mi, - a férjem és én - ebbe az alapítványba forintmilliókat, álmatlan éjszakákat, a rettegést a védenceinkért, szívszakadtig könnyeinket tettünk bele. Havonta egyszer kérünk, a már megtörtént vizsgálatokra, műtétekre, beavatkozásokra. Örömmel fogadjuk az adományokat, de senki ne adjon, aki számon kéri rajtunk.
https://www.facebook.com/PelyhesPeti/photos/a.2108140259468393/2295969974018753/?type=3&theater

Szeretnénk informálni titeket, hogy mindenki tisztában lehessen Alapítványunk működésével, feladatával.
Igaz minden megtalálható itt, az oldalunkon és a weboldalunkon is, de összefoglaljuk miért is létezünk.
A Pelyhes Peti Alapítvány - ahogy azt már nagyon sokszor hangsúlyoztuk - egy ivartalanításra létrejött egyszemélyes alapítvány, nem macskamentő szervezet, menhelyi hátterünk nincs (nem is tervezünk semmi ilyet). Csak és kizárólag a saját mentéseinket preferáljuk.
Ez azt jelenti, hogy ivartalanításban tudunk segíteni. Kóbor cicáknál a műtét költségét teljes egészében átvállaljuk. Gazdis állatoknál az ivartalanítás árának 50%-át tudjuk finanszírozni, esetenként rászorultsági alapon is segítünk. Ha feltűnik egy kóbor állat, minél előbb kérjetek segítséget a nem kívánt szaporulat elkerülése érdekében. A hónapok, évek óta etetett, házhoz szoktatott macska nem tartozik a kóbor kategóriába.
Mi ebben, a megelőzésben látjuk a megoldást, annak érdekében, hogy csökkenjen a kóbor állatok száma.
Telefonszámunk nyilvános, de elvárjuk, hogy ha segítséget szeretne valaki, meg tudja fogalmazni, mire van szüksége, és elfogadja, ha abban mi nem tudunk segíteni. A beszélgetések rögzítésre kerülnek, a későbbi félreértések elkerülése végett. A nyomon-követhetőség érdekében, kérjük, hogy elsősorban az oldalon privát üzenetben vegyétek fel a kapcsolatot velünk.
Az, hogy Alapítványként működünk, az csak egy jogi fogalom. Nem jelenti azt, hogy több lehetőségünk lenne macskát menteni, mint bárki másnak. Ugyanúgy a saját lakásunkban vannak a mentett cicák, ugyanúgy a saját fizetésünkből pótoljuk a költségek és a befolyt adományok, bevételek közötti különbséget, ugyanúgy szabadidőnkből áldozunk rájuk. Nincs állami támogatás, nincs "gazdag nagybácsi". Idén már fogadhatjuk a felajánlott adó 1%-ot, amit majd ősszel fogunk megkapni. Hálásak vagyunk, amiért ránk gondoltok, ha már azt az adót úgy is levonják :) Ha megkapjuk az összeget természetesen részletesen elszámolunk vele.
Köszönjük a figyelmet!

2019. február 26. Spay Day, vagyis az Ivartalanítás Világnapja.

Magyarország 2012-ben csatlakozott a Humane Sociaty International kezdeményezéséhez, a nemzetközi ivartalanítási naphoz, azaz a Spay day-hez, amit minden évben február utolsó keddjén tartanak.
E nap alkalmából mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy minél több emberhez eljusson az információ, miért is fontos az ivartalanítás.
Alapítványunk a Pelyhes Peti Alapítvány is ezért jött létre. Azért alakult meg, hogy Tatán és vonzáskörzetében megállítsuk a kóbor állatok számának növekedését, az egyetlen jó megoldást alkalmazva, ivartalanítással. A felesleges szaporulat elkerülése mellett egészségvédelmi okokból is fontos és szükséges beavatkozás ez. A szinte már szállóigévé vált jelmondatunkat idézve: "Nincs többé ivarzás, párzás, az ebből fakadó, macskákra halálos, fertőző betegségek, sérülések, gennyes méhgyulladás, emlődaganat, hererák." És ezt minél fiatalabb korban, még ivarérés előtt meg kell tenni.
Segíts Te is! Ivartalaníts! Ha önerőből nem megy, kérj segítséget. Ivartalanításra soha nem mondunk nemet.
A képen a felesleges szaporulat közvetlen áldozatait láthatjátok. És amit nem láthatunk, a sok-sok észrevétlenül elhunyt apróság, akikhez nem jut el a segítség.
És az ivartalanítás nem csak a kóbor állatoknál fontos!
Hadd idézzem Dr. Csikós Károly Miklós állatorvos szavait a mancsok.hu oldalról:
"Ma sok tévhit és rossz hagyomány akadályozza, hogy nálunk is természetes legyen a nem tenyésztési célból tartott kisállatok ivartalanítása. Amerikában vagy Nagy-Britanniában mindenki számára természetes, hogy a kölyökmacskák megelőző egészségvédelme a féreghajtásokkal kezdődik, majd a védőoltások beadatásával folytatódik, végül a chipbehelyezéssel és az ivartalanítással fejeződik be. Ezek mindegyike állatvédelmi szempontból is fontos, de az ivartalanítás, ha lehet, talán a legfontosabb.
Miért? A leggyakoribb elhullási ok macska esetén az ember. Vagyis az összes fertőző és egyéb betegség ma kevesebb macskát pusztít el, mint az ember a túlszaporodás miatt. Ez igaz még azokban az országokban is, ahol szinte mindenki ivartalaníttat, de sokszorosan igaz nálunk! Ezért ha úgy érzi, hogy az Ön cicája annyira aranyos, hogy tenyésztésre érdemes, akkor is ivartalaníttassa! Ugyanis minden kicsinye egy menhelyi vagy utcai cica elől veszi el a helyet, vagyis egy másik nagyon aranyos kis élet elől veszi el majd a lehetőséget!
Az ivartalanítás, ha azt időben (6 hetes kor és az ivarérés között) végzik, akkor a nem kívánt szaporulat mellett a középkorú, valamint az idős állatok megbetegedéseinek egy része is megelőzhető vele. Vegyük sorra, mit is jelent az ivartalanítás az Ön és a macskája számára?
A kandúr macska időben ivartalanítva tovább marad játékos. Nem alakulnak ki kellemetlen viselkedési problémák, mint a jelölés vagy az agresszió. Mivel nem véd nagy területet, így kevesebbet van távol és kevesebbet verekszik, ezért kisebb az esély arra, hogy elvész, balesetet szenved vagy fertőző betegségeket és verekedésből származó sérüléseket szerez. Lesz egy olyan macskája, amivel együtt tud élni, ami tovább él, nem zavarja a környezetét és nem szaporodik ellenőrizetlenül.
A nőstény macskák ivartalanításával, ha lehet, még több kellemetlenség előzhető meg! Ha időben elvégzik, nincs felesleges szaporulat. Az idős korban gyakori tejmirigy-rák esélye a hetedére csökken. Az ivartalanított macskával könnyebb együtt élni és ő is tovább is él. Hogy ez pénzbe kerül? Így van! De nagyságrendekkel kevesebbe, mint az ivartalanítás elmaradása miatt kialakuló megbetegedések kezeltetése és a nem kívánt szaporulatról való gondoskodás!
Az ivartalanítás annyira fontos a macskája, a környezet és a társadalom számára, hogy nyugodt szívvel állathatom: aki azt mondja, hogy ne ivartalaníttassa ki időben a nem tenyészállatnak szánt macskákat, az vagy mélyen tudatlan vagy szándékos rosszakarója! Ne hallgasson rá! A 4-6 hónapos korban végzett beavatkozás viseli meg a legkevésbé a macskát és ekkor a legkevésbé kockázatos maga az altatás és az operáció is. Ilyenkor "ússza meg" Ön is a legolcsóbban. Emellett nagyszámú állat vizsgálatával már régen minden kétséget kizáróan, tudományosan bizonyították, hogy nincsen csontozatbeli vagy egyéb hátránya a 4 hónapos kor utáni ivartalanításnak, emellett számtalan további érv szól az ivarérés előtti beavatkozás mellett. Nálunk különösen sok tévhit övezi az ivartalanítást, hozzá nem értő emberek hosszan sorolják vadabbnál vadabb elképzeléseiket a beavatkozás káráról. Ami igaz: az ivartalanított állat hajlamosabb az elhízásra, amit ésszerű táplálással megelőzhet. Ez nagyságrendileg kevesebb kellemetlenséget okoz, mint az ivartalanítás elmaradása! Nem beszélve arról a tényről, hogy egy macskatartó sem tehet legtöbbet az állatvédelemért annál, hogy ivartalaníttatja a saját macskáját. A világ ugyanis tele van a nem kívánt szaporulattal!"

Egy kis szösszenet azoknak, akik nem tudják mit is jelent, az hogy alapítvány, mitől lesz Valaki Alapítvány, és mivel jár ez.
Az alapítvány egy jogi fogalom: "Az alapítvány az alapító által az alapító okiratban meghatározott tartós cél folyamatos megvalósítására létrehozott jogi személy. Az alapító az alapító okiratban meghatározza az alapítványnak juttatott vagyont és az alapítvány szervezetét." (Ptk)
Az, hogy van egy Alapítvány, még korántsem jelenti azt, hogy ott vagyon is van. Az alapítói vagyon is a magánszemély saját kis adózott fizetéséből van, tulajdonképpen egyik zsebből a másikba áttéve. Ez valóban csak egy fogalom. Attól még nincs "gazdag nagybácsi" nincs állami támogatás. Adó 1 %-ra is csak két teljes lezárt év után lehet regisztrálni, aminek szigorú feltételei vannak. Tehát egy év közben pl. 2016. márciusában alakult szervezet, csak 2,5 év múlva 2018. szeptemberében regisztrálhat, 2019-ben "gyűjtheti" az adó 1 %-ot, amit majd 2019. októberében kap meg, ha sikerül a feltételeket maradéktalanul teljesítenie. És ez sem milliókat jelent, de természetesen nagy segítség lesz majd ez is.
Pelyhes Peti név után azért áll ott az Alapítvány kifejezés, mert Ildi merte meglépni ezt a lépést, merte "hivatalos" formába önteni azt, amit már előtte is csinált. De attól még ugyanúgy munka, család és "magánélet" mellett folyik az állatmentő tevékenység.
A cél a kóbor cicák számának csökkentése ivartalanítással, Tatán és vonzáskörzetében. Ez azt jelenti, hogy az ivartalanítás költségét vállalja át az Alapítvány, ha a vele együttműködő állatorvosnál történik a műtét. Amiben még tud segíteni, az a kóborkák első orvosi vizsgálatának átvállalása.
Nem azt jelenti az Alapítvány kifejezés, hogy mindent meg kell oldania. Ettől még nincs telephely, nincs állandó személyzet, aki rögtön szaladni tud, ha Valaki cicát(kat) talál, főleg nem a házi szaporulat kérdésének megoldása a feladata.
Az Alapítványnak nincs külön helye, a cicák ugyanúgy Ildiék kis lakásában vannak, ugyanannyi helye, ideje van, mint bárki másnak. Így is nagyok sok cicusról gondoskodnak, akik az elmúlt évek alatt Náluk maradtak, felelős gazdik hiányában.
Többek között ezért nem is tud az Alapítvány cicát fogadni. "Nem a menhelyi háttérben látjuk a megoldást, hanem a megelőzésben és az edukációban. Hogy minél több emberhez eljusson és alap dolog legyen az ivartalanítás. Ez az egyetlen és helyes megoldás arra, hogy végre csökkenjen a kóbor állatok száma."

A minap belefutottam egy bejegyzésbe egy nagy létszámú csoportban, ahol egy gazdi az állatvédők ellen kelt ki, hogy már miattuk nem olyan ez a csoport, mint régen volt és neki ne papoljon senki felelős állattartásról, mert az az Ő magánügye, hogy tart macskát.

Sajnálom, hogy sokaknak így csapódik le az állatvédelem, sajnálom, hogy nem szánnak rá pár percet, hogy elgondolkozzanak a tényeken, hogy érezzék, élőlényt tartani milyen óriási felelősség : A kezünkben tartunk egy Életet, rajtunk áll, hogy a viszonylag rövidke kis sorsa itt a Földön hogyan telik el....

Nyitok most egy másik gondolatsort, mindennapos történet és tragédia. Egy munkahelyre, még a nyáron egy ott dolgozó bevitte a "felesleges" szaporulatát és egyszerűen hátradőlt... Jó nagy a kert, kiszór nekik egy kis szárazat aztán majd jól felcseperednek , gondolta. Az mar nem érdekelte, hogy a nyári viharokban hogy érzi magát a négy héthetes apróság, azzal sem foglalkozott, hogy mindegyik nőstény és pár hónap múlva megsokszorozódik a létszám....

Mivel "édes cuki" apróságok voltak, némi összefogással végül gazdisodtak, kettő sorsáról tudok. Az egyik felelős állattartóhoz került, ő mar túl van az ivartalanításon is. A másik pár hónapra talált "gazdira", de "rosszalkodott", így a tél közepén a legnagyobb hidegben landolt ismét a kertben, ahonnan elindult.... Nem volt téli bundácskája, semmivel nem tudott védekezni a hideg elől és a karácsonyi szabadságolások miatt több napot vacogott és rettegett mire segítséget kaphatott....

Tudom, hogy nem Nektek kell magyarázni a felelősségről, akik állatvédő szervezetek munkáját követitek és értitek ezt a szélmalomharcot, amit nap mint nap vívunk, vívnak.

Szégyen, hogy a 21. században egyáltalán felmerül az ivartalanítás fontossága. Kell, hogy lehetőség legyen a kóboroknak is gazdára találniuk, ők is megérdemlik a biztonságot, azt hogy legalább életük hátralévő részében ne a nélkülözés legyen az osztályrészük. De ez csak akkor sikerülhet, ha az állattartók felelősen gondolkodnak és tudomásul veszik, hogy ebben a helyzetben egy cicának sem szabad megszületnie. Másként marad a tűzoltás, a szélmalomharc és a kétmillió kóbor macska országa.
Korlátozott kapacitásokkal bírunk, de soha nem mondunk nemet, ha egy környékbeli cicatartó ivartalanításban kér segítséget tőlünk, mert az anyagiak nem teszik lehetővé a beavatkozást. . A kóbor kolóniák etetői, a rászorultsági alap a gazdisoknál... mindig számíthatnak a Pelyhes Peti Alapítványra, aki egy olyan kis kóborkáról kapta a nevét, aki öt hetet élhetett és akinek soha nem lett már igazi gazdija.....

Karácsony van... Talán élete első olyan decembere, amikor otthona lehet, talán a sokadik. Talán élete első decembere, puha fekhellyel körbeölelve, játékokkal körülvéve. Mindegy milyen színű a bundája, mindegy hány év vagy hónap áll mögötte. Sejtjeiben belekódolódtak a sorsok. Szerencsésebb vagy szerencsétlenebb felmenői ötvöződnek benne, ott vannak mindazon emlékek, melyek évszázadok, évtizedek alatt történtek őseivel, testvérkéivel, akikről már semmit nem tud, de mégis ott vannak Benne, egyedi és megismételhetetlen életében, melyet ismeretlen anyák és apák ajándékaként kaphatott, akik már elvesztek a múlt tengerében.
Karácsony van és Ő immár ott lehet, amiről százezrek még csak álmodni sem tudnak, mert soha nem érezhették meg ezt a biztonságos érzést, amit a valódi szeretet nyújthat.
Talán az ablakból nézi a kinti világot, talán kiszimatol az éppen nyíló bejárati ajtón, de egyet biztosan érez: jó itt bent, csudajó érzés a gazdi simogatása, nagyon klassz dolog mindig jóllakottnak lenni. Nem vágyik abba a kinti világba, már csak unaloműzésként figyelgeti az üresebb perceiben. Megfigyeli az etető körül összegyűlő madárkákat, figyeli a kinti szél süvítését, miközben élvezi a jóleső szoba melegét.
A bundája minden szálában, a színeinek minden apró összetevőiben őrzi a múltját. Ott vannak a dorombolás akkordjaiban, ott vannak az emlékfoszlányokban, ott vannak Benne, melyektől azzá válhatott, aki ma lehet. December van és Ő boldogan nyújtózik és lekászálódik az ablakból, hogy érdeklődését a feldíszített fa felé fordítsa. Tegnap már a díszítésben is " segíthetett". Gondolja, hogy segítség volt, ahogy puha mancsával arrébb lökdöste a színes díszeket, vagy amikor lepiszkálta a már feltetteket, hisz Ő pontosan tudta, hogy "az nem oda illik". Az sehova nem illik, hisz "az egy csudajó új játék, nem felaggatni való". Gazdi csak nevetett és jó volt hallani a nevetését, mert tudta, hogy gazdit felvidította ismét. Ő ezt tudja adni: dorombolós vidámságot. Társ lehet és évszázados sorsokkal a háta mögött végre beteljesítheti küldetését: lélekkel és örömmel megtölthet egy otthont, hogy a lakás tényleg otthon lehessen.
Köszönet minden Pelyhes Petis barátunknak, akik mentett cicával készülnek az ünnepekre, akik megnyitották az otthonukat, hogy meleget, biztonságot és szeretetet varázsoljanak egy egy tappancsos életébe. Külön köszönjük mindazon barátunknak, akik év közben támogatásukkal lehetővé tették azt, hogy egyre több utcára kitett vagy utcára született cica kaphasson segítséget és reményt ahhoz, hogy az Ő életükbe is beköszönthessen majd egy olyan december, amit a gazdi mellett tölthet majd <3
Áldott Karácsonyt dorombolunk Nektek 

(NE!) "Ajándékozz cicát".
Életem egyik legnagyszerűbb örökbefogadása úgy kezdődött, hogy egy fiatal pár egyik tagja cicafekhellyel és cicajátékokkal lepte meg kedvesét. Nem. Nem döntött helyette, nem pajkoskodott a torta mellett az általa kiválasztott cica, de a szülinapon jelezte a macska felszereléssel, hogy készen áll arra, hogy az általa szeretett társ régi vágya teljesülhessen és egy harmadik taggal bővüljön a család. Ezt követően már együtt jöttek el megismerkedni az interneten kiválasztott kandúrkával, hogy meggyőződhessenek arról, hogy valóban Ő lesz a legideálisabb kis társ.
Mert ez a legfontosabb. Hosszú évekre köteleződnek el egymás mellett és mint ahogy az emberek is különböznek, ugyanúgy különböznek a macskák is. Nem csak a bunda színe fontos, sőt ez fontos a legkevésbé... "Az egymásra találás a fontos". A "temperamentum" a fontos.
A Pelyhes Peti is több olyan megkeresést kapott már, amiben ajándékba szánt cicáról érdeklődnek. A "meglepetések", élőlények esetében nem működnek. Kell az egymásra hangolódás, kell az, hogy aki a későbbiekben a kiszolgáltatott élőlényért felel majd, aki a gazdi lesz, dönthessen. És a cica is dönthessen, elvégre "csak az életéről születik" meg ez a döntés.
Közeleg a Karácsony... Lehet, hogy sokan örülnek majd a fa alatt egy egy új jövevénynek, egy meglepetés cicának. De élőlények esetében nem lehet másnap azon gondolkodni, hogy "jajj nem is tetszik a színe, jajj, hisz ő karmol, nagy az orra és nem az alomba piszkít."
Ne ajándékozz élőlényt! Ne dönts a sorsáról felelőtlenül. Hagyd meg a döntést azoknak, akiknek az ajándékod szól: a leendő gazdinak és a cicának. Hagyd meg a lehetőségét annak, hogy valóban egymásra találhassanak....

Gondolatok Assisi Szent Ferenc halálának évfordulójára, az Állatok Világnapja alkalmából
Szúrós gyolcsruha fonta körbe vézna testét, ahogy lekucorodott a dombtetőre, hogy köszöntse kistestvéreit: a madarakat, a fákat, melyekkel valami láthatatlan kötelék fonta egybe.
Azt hirdette - közel nyolcszáz évvel ezelőtt -, hogy testvéri kapocs köt össze minden teremtményt. Ő már akkor tudta, hogy nem vagyunk kizárólagos birtokosai ennek a földnek és azt is, hogy "embernek lenni" elsősorban a felelősséget és nem a gyengék leigázását jeleni. Híres, gazdag kelmefestő családban született, de önként mondott le erről a világi gazdagságról,valami sokkal sokkal fontosabbért, hogy aztán puha ruhatárát durván szőtt zsákruhával pótolja. A halálának napja ma az Állatok Világnapjaként ismert, mert cselekedeteivel vívta ki az állatok védőszentje címet. Mindennapi, egyszerű cselekedeteivel, melyek miatt sokan bolondnak, különcnek tartották.
DE Ő mindvégig hitt abban a szíve mélyén suttogó, szelíd hangban, mellyel kezdetben csak a szűk környezetét változtatta át , de a későbbiekben évszázadokon keresztül milliók számára alakította, jobbította, tette élhetőbbé a világot.
És most itt vagyunk lassan a 21. század közepén. Mit szólna ez a csendes szelíd szerzetes a nagyüzemi vágóhídjaink láttán? Ő a középkorban élt, ahol az emberi élet sem számított túl sokat. Mi "civilizáltabban" irtunk ki mindent magunk körül. Mi megideologizálunk. Mi még álszentebbek vagyunk, mint a középkor embere. "Kevesebb Vér", de sokkal nagyobb szenvedés, pusztítás a falak között. Ketrecbe zárt és leélt rövidke életek jelzik, hogy az emberiség létszáma drasztikusan nő. Olcsó párizsi reggelire, mindegy milyen áron. Papírdobozba zárt tojás, mindegy milyen áron, illetve lehetőleg olcsón, minél többet. A ketrecben szenvedő és a futószalagon legyilkolt már eszünkbe se jut, amikor az ízlésesen becsomagolt és konyhakészre feldolgozott terméket a kosarunkba pottyantjuk.
Ferenc nem ette az állati húst. Ez a cselekedet, abban a korban szinte elképzelhetetlennek tűnhetett. "Mert senki nem eszi meg a "testvéreit"". Senki nem hagyja az út szélén az elütöttet, senki nem siet el a kuka mellett nyávogó kifolyt szemű szerencsétlen mellett... Senki, aki egy kicsit is úgy érzi, hogy egyek vagyunk, egyek a teremtésben, nincs alá és fölé rendeltségi viszony, mert az összes csúszó mászó és rovar, madár és emlős, fák és bokrok és ezerféle színben pompázó virág ugyanúgy azt az egy életet kapta a Teremtőtől mint ahogy mi magunk. Kimenteni egy fuldokló gilisztát a tócsa közepéről, arrébb húzni az út szélére az eső által kicsalt csigabigát ugyanúgy állatvédővé tesz bennünket, mint amikor egy négylábú társért hajolunk le az "út porába", hogy felemeljük és valódi társunkká válhasson. Kínában kínai állatvédők küzdenek nap mint nap az éttermekben felkínált kutyahús hasznosítása ellen. Ők állítják meg az összekötözött lábú és szájú szerencsétleneket szállító kamionokat és parancsolnak megálljt. Ők hozzák majd el végül a számukra a szabadságot és a megbecsültséget. Sokmindent tehetünk. Nem arról van szó, hogy "ne egyél húst". Vegetáriánussá válni sokszor egy hosszabb folyamat. De a vásárlásoddal is döntesz. Azzal is kifejezheted, hogy állatvédő vagy. Hogy a kevesebb szenvedéssel és élhetőbb élettel járó termékeket választod. Rengeteget tehetsz, hogy jobb legyen ez a világ.... Sok sok életet menthetsz meg úgy, hogy talán nem is tudsz róla. Szentté válni nehéz. Jobb emberré talán könnyebb...
Igenis meg lehet tanulni úgy élnünk, hogy a lehető legkevesebbet ártsunk másoknak. Hogy Ferenc üzenete ne csak az év egy napjára szóljon, hanem a halálának napja egy új életforma kezdete lehessen.
Szent Ferenc soraival zárom a gondolatot, hogy a szívünkig hatolhasson:
"Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek. "

Hogy a végén ki kit mentett meg, már nem is tudjuk. Csak azt tudjuk, hogy "megmentődtünk", így együtt. Hogy amikor hazaérünk, akkor van aki vár ránk. Aki egész nap ránk vár és mindig boldog, amikor megcsikordul a zárban a kulcs...
Most olyan munkám van, ahol olyan fiatalokkal dolgozhatom, akiknek többsége ismeri a drogok világát. Ismerik az eldobottság érzését, tudják milyen az család nélkül létezni. Sokszor vadak, sokszor a jóindulat mögött is a rossz szándékot keresik, mert megsebezte őket a gyökértelenségük, a senkihez sem tartozás. Többen közülük már "nem hisznek a jóban".
Ma gondoltam egy nagyot és betettem nekik a "Bob az utcamacska" c filmet. Ők, a "hiperaktívok", a legnagyobb csendben nézték végig a közel két órát. Egy egy közbeszólás zavarta csak a teljes hangtalanságot, amikor egy egy filmkockán magukra ismertek: Az éhezésben, az utcán alvásban, a családtalanságban.
A film végén adogatták a pendrivéket, hogy tegyem rá, mert újra meg akarják nézni...
ÉS hogy a film végén ott marad nyitva a kérdés, az már talán nem is számít, már nem számít, hogy a végén "ki kit is mentett meg..." Számít? Az számít egyedül, hogy megmentődtünk. Mindannyian megmentődünk, akik kinyitjuk a szívünket a felelősségvállalás felé és megnyitjuk az ajtónkat a bajba jutottak számára, akik a végén "megváltják a világunkat".

Azt tudtuk, hogy az internet tele van álhírekkel, de most mi is belefutottunk egy olyanba, amit itt ünnepélyesen sorról sorra megcáfolhatunk :)
A vicces az egészben a kezdő mondat: ""Nem szabad senkit megítélni a külseje alapján, de amerikai tudósok most bebizonyították, hogy macskák szőre esetében más a helyzet, mert bizony bundájuk színe és a viselkedésük között kapcsolatot lehet találni."
Szóval "ne legyünk előítéletesek, kivéve, ha az amerikai kutatók mást állítanak. És ezt követően már sírva nevettünk, amikor pellengérre állította a "reprezentatív mintavétellel" többek között a fekete fehér cicákat, akiknél "a különféle színcsoportok agresszivitási értéke alapján a kutatók megerősítették, hogy "a trikolor nőstények a fekete-fehér (boci) és a szürke-fehér macskákkal együtt voltak a leggyakrabban agresszívek az emberekkel szemben." SŐT!: "Arra is rámutattak, hogy a fekete - fehér boci mintázatot viselők akkor mutatnak agresszív fellépést, ha kézbe veszik őket."
Amúgy kár, hogy ezt a kutatást az alapítványi boci színű cicáink még nem olvasták, mert valószínű, hogy azon nyomban vérfarkassá változtak volna és kipattannak az ölből, hogy ezzel a viselkedésükkel ne tegyenek keresztbe a kutatócsoport tagjainak! :D
De leginkább azt sajnáljuk, hogy a "tudomány köntösébe burkolva" ehhez hasonló megalapozatlan állítások terjedhetnek, ezáltal akár csökkentve az esélyüket azoknak, akik tarka bundába születtek a világra.
Viszont öröm az ürömben, hogy a Pelyhes Peti Alapítvány szurkoló tábora ennél sokkal tudatosabb cicaszeretőkből áll, így pl a fekete fehér, (de leginkább kékes szürke fehér) Fruzsi pár nappal ezelőtt szerető gazdihoz költözhetett és jelenleg éppen próbaidejét töltheti <3. A gazdi napi levelében pedig pontosan a "tudományos cikk" ellenkezőjéről számol be, ugyanis ez a pincében leszült kóborka a legnagyobb ragaszkodással köszöni meg, hogy otthona lehet és a közeljövőben is erre számítunk részéről, akkor is ha telihold lesz :)
De térjünk rá a még gazdikereső tarkáinkra. Rögvest itt van Baji Borbála - köztünk szólva csak Bori - aki szintén anyaként állt helyt az utcán a legnagyobb hidegekben és annyira "antiszociális volt", hogy egy néni küszöbére helyezte a számára legértékesebb kölykeit, így kérve segítséget legalább a részükre.
https://www.facebook.com/PelyhesPeti/photos/a.1691187454497011.1073741829.1680751852207238/1783857945229961/?type=3&theater
Kálmánka, a vak kis stopposunk szintén régóta várakozik, miközben ölben, üvöltve dorombolással mulattatja az időt. =D
https://www.facebook.com/PelyhesPeti/photos/a.1691187454497011.1073741829.1680751852207238/1786762278272861/?type=3&theater )
Panda Laci szintén sajnálatosan semmi agresszivitást nem mutat, =Dhttps://www.facebook.com/PelyhesPeti/photos/a.1691187454497011.1073741829.1680751852207238/1831035013845587/?type=3&theater
Talán csak Szöszikről mondhatnánk el, hogy viselkedésével némileg megalapozhatná a "kutatási eredményeket", de Ő is csak egy pontban : nem szeret kézben lenni. Ölben viszont annál inkább :) https://www.facebook.com/PelyhesPeti/photos/a.1691187454497011.1073741829.1680751852207238/1841736529442102/?type=3&theater
Saját házi kutatásunk összegzéseként MEGÁLLAPÍTHATJUK, hogy az általunk vizsgált s kutatásba bevont 5 cica közül négyen kifejezetten bújósak és ember centrikusak, így toll a fülükbe a kutatóknak :D Az eredeti cikket pedig nem linkelem, mert semmilyen formában nem kívánok részesévé válni álhírek és rémhírek terjesztésében

Mindössze húsz százalék... Mindössze ennyi juthat nekik -a százból - esélyként a túléléshez. Ennyi adatik, a most is vakon, bokrok alján bukdácsoló apróságoknak, akik kóbor macskaként kezdik el a földi életüket és így is fejezik be: Sokszor pár órásan, pár naposan...
Nyolcvan százalékuk meghal, mielőtt még megérezhette volna a Nap melengető adományát. Még ennyi sem jut a számukra. Sokszor a sorsuk már a vemhesség alatt megpecsételődik, hisz az alultáplált anyák maguk is betegségekkel fertőzöttek, így nem egyszer - egy - egy alom számára- a húsz százalék helyett, marad a száz százalékos pusztulás...
Amikor a facebookon olyan posztok keringenek, ahol kidobott kicsik vakon, lucskosan visszanéznek ránk a képről és a kommentek között felbukkan egy-egy olyan, mely - a sajnálkozáson túl- a segíteni akarásról szól, akkor tudnunk kell, hogy ez a harc csak most kezdődik. Egy később elkészített képen a legtöbbször már kevesebben lesznek... A "harc", a senki ellen folyó harc, az életben maradásról szóló kemény küzdelem. És ilyenkor is ritka, hogy a testvérek közül mindegyik megéli a pár hetes életkort. Húsz százalék .... talán. Csendben mennek el a többiek, olyan bársonyléptű csendben, ahogy "éltek" ahogy kis hősként vívták a maguk háborúit, csak ők tudva, hogy az milyen fájdalommal járt. Örök vesztesek.
A szenvedésre születnek, hogy közülük minden ötödik, talán életben maradhasson. Emiatt szorgalmazzuk és támogatjuk minden tőlünk telhető eszközzel az ivartalanítást.
Emiatt szeretnénk mindent elkövetni, hogy legalább az általunk önként vállalt területen, Tatán és környékén minél több esetben segíthessünk legalább az ivartalanítás költségeivel. Minden ivartalanított kolónia után az a jóérzés tölthet el minket, hogy több tucatnyi, akár több száznyi kicsi szenvedését előzhettük meg. Mert rájuk senki sem vár. Mert észrevétlen csatát vívnak az éjszakában, elrejtőzve a saját nyomorukkal. Fordulj hozzánk ha Tatán vagy a környéken élsz és SEGÍTENI akarsz! Mi melletted leszünk, ha részt vállalsz, hogy a környékeden élő kóborkák ivartalanításánál közreműködj. Hozzáértő állatorvossal és a költségek rendezésével tudunk beszállni, de folyamatos helyhiánnyal küzdünk, így a lábadoztatás rövid idejére a Te gondoskodásodra lesz szükség!
Esetenként gazdás cicák ivartalanításához is hozzájárulunk, amennyiben a gazda szociális helyzete ezt indokolja. Keress minket itt a facebookon, tegyünk közösen, hogy ne így legyen! Hogy a statisztikai számok rideg világa mögött megszűnjön a szenvedés...
Csak a tavalyi tavaszi-őszi időszakban mi magunk is megtapasztalhattuk, hogy a leggondosabb odafigyelés ellenére is a statisztika kegyetlen dolog. Sokszor gondolunk Rájuk, mindazokra, akik napokra- hetekre megajándékoztak minket a jelenlétükkel, akik törékeny életük részét velünk tölthették. Ők már nem statisztikai adatok. Ők ugyanúgy hozzánk tartoznak és alakítanak bennünket, mint szerencsés társaik, akik a gazdis fotókkal minden nap mosolyt csalnak az arcokra. Csak az Ő sorsuk szívbemarkoló, és az emlékük azt üzeni, hogy másként is történhetett volna....

Ma van a macskák világnapja. Sokuk "ünnepel" ezen a napon is. Ünnepli azt, hogy van otthona, hogy tartozhat valakihez, hogy soha nem éli meg a nélkülözést. És sokkal többen, ezen a napon is kiverten csavarognak, éheznek, szenvednek.
A következő héten egy új utcai kolónia ivartalanításába kezdünk. Ez a kép ott készült, amikor egyikük a vacsi után elégedetten nyalogathatta a bajuszát <3 Köszönjük a képet, Mariann! <3
Amikor pár percig érezte azt, hogy gondoskodik róla is valaki...
Ezen a napon Neki és minden utcán élő cicának azt kívánjuk, hogy okuk legyen egyszer ünnepelni. Mert a cicák társas lények és még az utcára születettekben is ott van az igény a szeretetre, a gondoskodásra. Oly sokszor tapasztaltuk már, amikor egy egy mentvényünk napok - hetek alatt elkezdett oldódni, majd ömleszteni felénk a szeretetét....
Bárcsak minden cicának jutna egy jó gazdi és sohase tapasztalnák meg azt, hogy a "macskalét" a legtöbb esetben együtt jár a kitaszítottsággal.

"Képeslapot" kaptunk. Kinga és Gergő küldték ma, hogy "boldog Karit kívánjanak". Azt hiszem ennél kedvesebb karácsonyi üdvözlést nem is küldhettek volna :) . A képen egy potenciális áldozat: a neve Karácsonyfa. És a fa alatt a potenciális "ünneprontó" ( :D ) Ashley, aki készül kiválasztani pár új játékot magának, amivel focizhat :)
És amiért a legkedvesebb egy ilyen Karácsonyi üzenet , az az, hogy tudjuk, hogy Ashley sem fog már ázni-fázni ezen a télen, úgy mint Nina sem, aki szintén utcán született cilából lett Kingáéknál Családtag <3
Köszönjük! Köszönjük, Nektek, akik ebben az évben örökbe fogadtatok egy egy életet. Mindegy is, hogy a "Pelyhes Petitől", vagy más állatvédő szervezettől vagy magánmentőktől, vagy akár úgy hogy Ti magatok hajoltatok le az utcán, hogy segítsetek. A lényeg az, hogy ebben az évben is sok sok árva kaphatott esélyt, akik talán már nem is emlékeznek arra, hogy milyen borzasztó volt az utca, mert a szeretet feledtette már velük. Akiknek már "csak annyi a dolguk", hogy kiválasszanak egy egy díszt a karácsonyfáról, új játék gyanánt. Akikkel össze lehet bújni majd a téli estéken és érezni, hogy az Otthon Tőlük lesz teljes <3
Külön köszönet Kinga és Gergő, hogy ilyen szerető szülei lettetek a két rosszcsontnak

"Kedveseink! álmodjatok édes, szép síri álmot,
Őrt áll itt szelíden, s nem feled a szeretet."
/Tóth Árpád/
Kavarognak bennem a gondolatok és egyszerűen muszáj kiírnom magamból őket. Bénultan kattogtatom az egeret a R.I.P album képei között... Márciusban indultunk és már húsz képet töltöttünk fel ebbe a nagyon szomorú "virtuális emlékezetbe"... A képek között ott vannak Vali mama pár órás babái és ott van - a halálával számomra legnagyobb szomorúságot okozó - Tekla mama képe is... Tekláé, aki annyit adott magából, hogy az általa táplált kicsik élhetnek, míg Ő halott...
" A nagy számok törvénye" alapján. Tudjuk. Tudjuk, hogy Ildi által vállalt tevékenység egy nagyon rögös talajon vezet minden nap. Ildi kitart. Mai napig nem értem, hogy hogy bírja még... Pedig nincs egy éves az alapítvány és már 20 fotó....
Persze ennek közel háromszorosa a gazdisok létszáma... azt hiszem emiatt "kel fel a Nap minden reggel"...
Rögös ez a talaj, tele van botlással, eséssel, halállal. Olyan, mintha egyszerűen lehetetlenség lenne kivédeni a tragédiákat, pedig állandóan agyalunk. Minden egyes tragédia után napokig kattognak a kérdések, "hol törhetett ketté ez a történet? Mit kéne máshogy, hogy ne így legyen? "
Emiatt kéri Ildi -a betegségekre utaló legapróbb jelek esetén is - sok esetben a vérvételt, hogy időben megkezdődhessen a megfelelő kezelés. Az azonnali parazitamentesítés és az elkülönítés a legfontosabb! Pár nap elteltével megkapják a parvo elleni ( kombinált) első oltást a babák. Talán kevesen tudják, hogy a parvo oltás nem csak a megelőzésben segíthet, hanem a már bujkáló betegség felerősödését is megakadályozhatjuk általa. Minden cicát teszteltetünk, ez szintén elengedhetetlen, hisz a többségük az utcán látta meg a napvilágot, kisebb részük olyan "gazdáknál", akik talán "az utcánál is rosszabbak"...
Akik macskamentéssel foglalkoznak, azoknak tudniuk kell, hogy minden nap egy "időzített bomba". Akár hosszú hetek elteltével is bekövetkezhet egy újabb tragédia. Sok mindent lehet tesztekkel, elkülönítéssel, immunerősítéssel kivédeni, de a hosszú ideig tartó éhezés miatt kialakult májkárosodás, az immunrendszer törékenysége soha nem várt, de mindig félt tragédiákat okozhatnak.
Állatvédelemmel foglalkozni azt is jelenti, hogy szinte mindig az "árnyas oldalon" mozogsz. Annak az 50 gazdis képnek az elkészültét is hetekig tartó bizonytalanság és "félelem" előzte meg. DE mire elkattanhatott az "utolsó menhelyes kép" már érezhettük, hogy eltelt az az időszak, ami mindent megváltoztat, ahol az út elágazik: az Élet vagy a tragédia fele vezet...
Ildi pedig minden egyes Pelyhes védenc mögött ott van az erejével és az aggodalmával, az örömeivel és a bánatával. Mert kizárólag a cselekvő jelenléttel lehet napról napra megtölteni élettel a "gazdis album" képkockáit...

"Ő itt Luna :) ( Igazi képet lehetetlenség róla készíteni, előbb megtanulok rajzolni :) )
Vasárnap este döntöttem: vége, nem kínzom tovább azzal, hogy a ketrecben szelídítgetem és várom a csodát: " hogy majd egyik nap arra ébredünk, hogy barátokká váltunk". Feladtam és kezdtem azt érezni, hogy Lunának igaza van: egyre inkább magamat is a patás ördögnek, smasszernek stb éreztem, hogy bezárva tartom. Szóval bevittem a rabkalitkát a fürdőbe és kinyitottam a ketrec ajtaját... Egy órámba került, hogy az Ági hozta legfinomabb falatokkal kicsaljam, mert eddig az volt a baja, hogy be van zárva, most hirtelen az lett a baja, hogy "szabad lett". Egy óra elteltével arra eszméltem, hogy meg sem állt a szobáig, azon belül a dög nagy szekrénysorig, aminek az aljába max egy egér fér be, no meg Luna!
Reggel etetés: szekrény alá becsúsztatva, mint valami szar börtöndrámába, ahogy a rácson át belökik a kaját. Rózin nagyon röhögtem, ugyanis Ő minden csak nem Lunához mérhető "apró termet", de amikor meglátta "szegény éhező", hogy kaja van a láthatáron ( fizikai képtelenség lett volna részéről bekúszni érte) hasra vetette magát és amennyire csak bírt benyúlt, hogy kihúzza a tálkát :D Luna sem volt rest, ő meg befele húzta a kaját, így Rózi egy két falattól eltekintve tovább éhezett :D
Másfél nap sem telt el és Lunahercegnő már napközben is előmerészkedett, pusztán azért, hogy jelezze: egy fővel nőtt azon élettársaim száma, akik nem a budiba szarnak, hanem az íróasztal alá és mindezt arcpír nélkül teszik.
Éjjel beindult a csörgőlabda biznisz a legnagyobb örömömre :) JÓ, persze tök nem vagyunk még haverok, mert továbbra is a főrezidencia a szekrény alatti terület és a "jó reggelt szívem" bájolgásra csak egy hatalmas fújás a válasz, de alakulunk :)
Megkönnyebbültem. Attól féltem , a ketreces reakcióiból ítélve, hogy pánikba lesz ha "szabadon mozoghat" végre, de ezzel szemben az történt, hogy egy egyre oldottabb tündéri csajszi mer már mosakodni előttem és amikor kimászik a szekrény alól elégedetten domborít és elkezdni koptatni a körmét a tv szekrényem egyre kevésbé létező lábán :D Hagyom. Időnk mint a tenger. Előbb utóbb úgyis rájön, hogy mennyire szerethető vagyok :D " 

Réges régen élt egy férfi...
Gazdagnak született, de a legszegényebben, - ámbár a leggazdagabb szívvel - halhatott meg. Őt Szent Ferencként ismerte meg a világ, onnantól, ahogy már más emberré válhatott...
Giovanniként született erre a földre és nemesként harcolta végig egyik háborút a másik után.
Sokakat megrészegít a háború, a vér, a hatalom, de Neki érző szívet adott a szenvedés. Úgy tért vissza 1203-ban, hogy már nem volt ugyanaz az ember. Befelé fordulóvá vált és egyre szívesebben társalgott az emberek helyett Istennel és az Ő teremtményeivel az állatokkal.
Nem félt mások szenvedésétől, nem undorodott attól, hogy ápoljon egy leprást, hogy lehajoljon egy haldoklóhoz. Mint ahogy attól sem, hogy egy kóborló farkas érdekében szót emeljen.
Kezdetben elvonultan, remeteként éldegélt a város határán túl, de egyre többen érezték, hogy a valódi hit erről szól, így egyre többen csatlakoztak ehhez a szakadt ruhás Isten küldöttéhez, aki azt hirdette, hogy az állatok a kistestvéreink. Gazdagok, szegényebbek követték példáját, akik eladták mindenüket, hogy a lelkük élhessen...
Már a XIII. században vegetáriánus volt, tudta, hogy minden élet egyenlő, egyszeri és megismételhetetlen.
Amiért ennyit írok Ferencről ma ( és kevesebbet arról a napról, aminek apropóján ma szóba hoztam ), az az, hogy nagyon kevés "Ferenc" jár ma közöttünk. Ő adott egy mintát nyolcszáz évvel ezelőtt, amit igyekszünk minden téren elfelejteni.
Leírhatjuk mindazt, akár minden nap, hogy mennyire jó lenne, ha egyre többeknek számítana úgy az élet, ahogy az egykoron élt szerzetes férfinak. Mindannyian lehetnénk a Gondviselés küldöttei, ha lenne erőnk bevállalni ezt a nem túl könnyű szerepet.
Ferenc mindösszesen 44 évet élt ezen a Földön. De az útmutatása évente legalább egyszer eszünkbe jut: "nem vagyunk fontosabbak a másiknál és minden élet ugyanannyit ér. És végezetül az állatok nem az alárendeltjeink,hanem a testvéreink." Ha nem csak ezen a napon, - az állatok világnapján- gondolnánk rá, hanem gyakrabban, akkor talán megérthetnénk jobban a lelkületét, mellyel az őszinte, szívben rejlő - és nem csak szavakban létező- szeretetet hirdette. Akkor nem csak a történetével, hanem általunk is megmutatkozhatna ismét a benne lévő csoda. Akkor nem csak szavakban, hanem tettekben is kimondhatnánk, hogy Ferenc ma is alakítja a világot.
Legyen így! Ámen

Nem megy a Te együttérzésed nélkül. Nem megy anélkül, hogy az együttérzésed cselekvést ne öltene.
Magyarországon megközelítő becslések szerint 2 millió kóbor macska él. Az utcákon kóborló kidobott kutyák is több százezren vannak, akik az életüket legtöbbször gyepmesteri telepeken végzik. Erre a hatalmas nagy számra kevés az a pár száz önkéntes állatvédő. Sem anyagi, sem személyi kapacitás nincs arra, hogy ekkora tömegű szenvedést pár tucat elszánt ember megfékezhessen.
A szemléletformálás és a jelenlegi elborzasztó állapotok közös ügy! Egymás nélkül nem megy, Nélküled nem megy...
Sokszor halljuk azt a visszajelzést, hogy " ne tegyél fel ilyen képeket, mert nézni sem bírom". Megértjük, mi sem. És ott lenni a borzalmas "képek mellett" még nagyobb kihívás.
A civil állatmentők közül sokan, ezekben a percekben is egy egy életért küzdenek. Legtöbbször saját pénzüket fordítják erre, a szerencsésebbeknek akad pár elkötelezett támogatója. Közben érkeznek olyan levelek, hogy pl " albérletváltás miatt sürgős megoldást keresek három éves macskámnak, vagy a szomszéd itt hagyta a macskáit, mert elköltözött, segítsetek! " És ez csak szelete a nagy magyar valóságnak. A nejlonzsákba kitett életkezdemények, az agyonvert életek már már napi rendszerességgel megtörténnek!
Nem kell "Ukrajnára" mutogatni ahhoz, hogy megtapasztalhassuk mennyit ér egy állat élete. Itthon vagyunk, ezzel a jelenlegi helyzettel nekünk kell megbirkóznunk! Tudom könnyebb megosztani egy lelőtt oroszlán képét és az is megrázó és értelmetlen halál. De annak a macskának vagy kutyának az élete ( és ne beszéljünk most a vágóhídjainkon uralkodó állapotokról) ugyanúgy egyszeri és megismételhetetlen érték, akin ma még talán lehetne segíteni! "Ne várjunk a másikra"!
Akkor nézzünk majd a "szomszédságunkba", amikor itthon már hátradőlhetünk. Addig pedig segítsünk egymásnak abban, hogy a tudatos állattartás kultúráját minél többeknek eljuttathassuk.
Minden "állatvédő" úgy kezdte, hogy egy idő után először nem lépett át egy segítségért kiáltó szerencsétlenen. Légy Te is állatvédő, tanítsd a környezetedet az ivartalanítás fontosságára, keresd meg azt az eszközt amivel Te tudsz hozzájárulni ahhoz, hogy ez az ország állattartás terén, példa lehessen a szomszédos országok számára. Olyan példa, ahol a többség felelősséggel vállalkozik az állattartásra és az állatvédőkre már csak a kirívó esetekben lesz szükség.
"Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik." / Gandhi / 

" Sötétben és hidegben nem lehet élni. Meg kell őriznünk önmagunk és kapcsolataink fényét és melegét. A kapcsolatok fő anyaga a törődés."
/Popper Péter /
Valahogy kezdettől fogva ezt álmodtuk. Valahogy nem hittük akkor, hogy ilyen hamar elkezdjük érezni a jelenléteteket. Sokáig húztuk - halasztottuk azt is, hogy gyűjtésre írjunk ki posztot, mert úgy éreztük, hogy előbb bizonyítani szeretnénk. Bizonyítani azt, hogy elhivatottságból tesszük. Mert tudjuk, hogy sokakban -az őket ért rossz tapasztalatok- bizalmatlanságot teremtettek. Mert sajnos mi is látjuk, hogy vannak akik visszaélnek mások bizalmával. Éppen ezért havonta csak egyszer kérünk. És amikor kitesszük az orvosi számlánk, akkor tudhatjátok, hogy a számlán lévő tétel már "teljesítésre került". Nem fogjuk azt mondani, hogy xy cica nem jut addig orvoshoz, amíg nem utaltok. Mert hazugság lenne, mert akiket vállalunk, azok minden esetben el fognak jutni az orvoshoz! Mert annak idején átgondoltuk milyen szakmai elvek alapján tesszük amit tudunk és ezekből nem engedhetünk. A határainkat azonban nem csak mi, hanem Ti is alakítjátok. Azzal, hogy érezzük hogy mellettünk vagytok!
Mert Ti segítetek így is!  Így utólag is. Mert azt is tudjátok, hogy a következő hónapban is így fogjuk tenni és a határokat együtt alakítjuk. Hihetetlenül jó érzés, ami nem pusztán a pénzről szól. Igen, a pénz biztonság és lehetőség a továbbiakra. De az odafigyelés amit ezáltal is kifejeztek, egy egészen más történet. Törődés. Ami a kapcsolatok fő anyaga. Nem csak egy macskamentő közösséget alkotunk, hanem emberi kapcsolatokkal jutalmazzuk egymást. És minden egyes mosolygós gazdis poszt mögött ott vagytok velünk együtt Ti is. Akik lehet, hogy soha nem találkoztatok azzal a képen szereplő cicával, de az odafigyelésetekkel és az adományotokkal beleszőttétek magatokat az Ő életébe is.
Mert Veletek együtt csináljuk 

Kedves Barátaink!
Vészesen közeledünk a Facebook oldalunkon az 1000 lájkolóhoz, így pár mondatban emlékezzünk meg most Pelyhes Petiről és az Ő küldetéséről, amiért az Ő neve alatt indítottuk útjára alapítványunkat.
Peti őszi születésű kisfickó volt, akit egy elhagyatott laktanyánál csendesen haldokolt. Pár nap gondoskodás jutott számára osztályrészül, infúziókkal próbáltuk benne tartani az erőt és a hitet. Ildi kezeiben halt meg...
Nem sikerült, mint ahogy oly sokszor nem :( Akkor nagyon sírtunk. Feltettük magunknak ezerszer a kérdést: Miért?!
És akkor fogalmazódott meg bennünk igazán a válasz is, hogy az emlékének akkor adhatunk igazi értelmet, ha a kóborkák ivartalanítására helyezzük a hangsúlyt. Mert úgy, mint Peti mellé sem érkezhettünk időben, úgy most is több tízezernyi apró áldozata van ennek a tavaszi-nyári időszaknak is.
Fél évesek vagyunk. Megszámlálhatatlan védencünk lett ezek alatt a hónapok alatt és megérezhettük, hogy egyre többen vagytok hathatós segítséggel is mellettünk. Hogy számotokra is fontos a küldetésünk.
Persze "beleestünk mi is abba a csapdába" ami kikerülhetetlen, hogy ebbe a kiscicadömpinges időszakban sokkal inkább koncentráltunk az utcára születettekre, mint az eredeti elképzelésünk szerinti minél szélesebb körű ivartalanításra. Kikerülhetetlen tűzoltás ez.
De a háttérben igenis folynak a dolgok. Több olyan megkeresésre tudtunk segítséggel reagálni, ahol kóborka ivartalanításának anyagi támogatásában közreműködhettünk. Kata tegnap küldte egy felkarolt védencéről ezeket a képeket. Jó érzés volt egy olyan Embernek részsegítséget nyújtanunk, aki vállalta, hogy ezt a fekete szépséget az ivartalanítás után pártfogolja <3 Aki úgy fordult hozzánk segítségért, hogy elfogadta a korlátainkat és mindent elkövetett, hogy ez a kicsi lány már ne legyen nyár végén, ősz elején anya. Mert az utcára született kölykök nagy része osztozik a mi Petink sorsában. Nagyon ritka, hogy emberi kéz simogatása közepette búcsúznak el ettől a földi világtól. A többségük magányosan, láztól felhevült testtel észrevétlenül köszön el és semmi nyomot nem hagy távozásával az emberi szívekbe.
Köszönjük Kata, hogy tettekkel segítetted, hogy ez most ne így történjen! <3

Az én hőseim törékeny hősök. Sebzett szívű, porcelán érzékenységű teremtményei Istennek, akik a sebzettségükkel gyógyítják a hétköznapokat.
Könnyen írhatom le ezt a pár sort, mert soha nem sorolhattam magam a "hétköznapok hősei" közé. Egyszerű "fotelos" vagyok, aki pont eleget van net előtt ahhoz, hogy néha kiírhassa magából, ami a szívét nyomja...
Az én hőseim "egyszerű arcok". Amikor az utcán jártunkban keltünkben összeakad velük a tekintetünk, fel sem ismerjük őket. " Nincs rájuk írva", hogy "én bizony csodás hős vagyok". Mert nem is érzik magukat annak és idejük sincs, hogy ezen gondolkodjanak. Ez az Ő "természetes állapotuk". Ugyanolyan két lábon járó szürke emberek, mint Te vagy én, de egy dologban mindenképpen különböznek tőlem:
"nem menekülnek". Szembenéznek ezzel a világgal, szembenéznek ezzel a világnak nevezett, sokszor "pusztító fenevaddal". Minden elnyűtt reggelen azzal a belső monológgal indítják a napot, hogy "csak ma is legyen erőm...".
Az én hőseim nagyon törékenyek és el is, és meg is törnek oly sokszor. A törékenységük tudatában váltak erősekké, a bevállalt érzékenységgel és a gyengéd "gyengeségükkel".
Sokszor esnek el és mindannyiszor próbálnak feltápászkodni, amikor erejük fogytán. Néha az elkeseredettség kiejti a szavakat: "abbahagyom mert ezt nem lehet bírni".
Maguktól is megijednek, amikor a szavak súlya rájuk borul. Amikor jut pár percnyi figyelem önmagukra, akkor megállapítják, hogy végül is mindent kibírnak. Mert tudják, hogyha abbahagyják, akkor nem lesznek, akik a helyükbe lépnek. Tudják, hogy minden egyes nap, amikor "nem lehetnek jelen", az életeket követel. Visszahozhatatlanul, helyrehozhatatlanul, megismételhetetlenül.
Sokszor hallják a mondatot: " Te ezt választottad".
Igen, jól tudják, hogy ez az ő választásuk. "Mindenki választását" érezték a magukénak, mert a sok NEM között, ők ki merték mondani az "igent". Mások helyett is, azok helyett is - helyettem is-, akik ugyanígy választhatnák ezt a keresztet, de nem teszik. Emiatt Ők sokkal inkább a szomorúságban élnek, mert sokkal intenzívebben vágja az arcukba a kegyetlenség a maga fintorát.
Van, hogy elapadnak már a könnyeik. Van, hogy már könnyekre sem futja. És olyan is van, hogy abbahagyhatatlanul zokognak...
Az én hőseim hétköznapi arcok. Nem tudják magukról, hogy hősök.
Nem érzik a súlyát a virrasztásoknak, amikor imát morzsolnak egy egy kis haldokló felett. Letörik egy darab ilyenkor a szívükből. De szívük ezernyi hegével minden nap újra gyűjtik az erőt, hogy a sebzett lelkűek önzetlenségével gyógyíthassák be a világon esett karcokat.

Amikor hó végén feltüntetjük a horrorisztikusnak látszó számlát, akkor a számok, Forintok mögött sorsok vannak.

Négylábú sorsok, akiknek egy részük reménykedő gazdikereső, egy kisebb részük pedig már ivartalanul éli tovább utcacica életét olyan helyen, ahol legalább napi egyszeri gondoskodást és etetést kaphat.

"Soha ennyi kicsi nem született, mint idén". Egyre gyakrabban hangzik el a mondat. A Pelyhes Peti Alapítvány azért küzd, hogy minél kevesebb kiszolgáltatott sorsú születhessen, hogy a már megszületettekre várjon egy csodás gazdis lét.

Éppen ezért mindig örömmel tölt el bennünket, amikor olyan emberek keresik fel Alapítványunkat, akik az utcán élőknek szeretnének segíteni. Egy nyugdíjas házaspár fordult hozzánk azzal a kéréssel, hogy a lakókörnyezetükben leszült kóbor mama ivartalanításához kérik anyagi segítségünket. A mamacica és a most már junior kölykei is átestek az ivartalanításon. A kölykök örökbe adásáról és a mama további gondozásáról a házaspár gondoskodik.

Öt műtét, öt ivartalanítás. Ez a tatabányai kóbor mami innentől már nem kell, hogy a kölykeit féltő anyaként tengesse napjait. Már nem lesz arra szüksége, hogy a saját szervezetét felőrölve gondoskodjon a kicsinyeiről. Innentől kezdve azt a tápanyagot amit kap, már csak a saját létfenntartására kell fordítania. És a már megszületett négy kölyke is ivartalanítva kezdhet reménykedni abban, hogy nem kell anyjuk eddigi sorsában osztozva megismerniük az igazi szenvedést...

Legtöbbjüknek név sem adatott. Mert legtöbbjük úgy hal meg, hogy egy apró mécses lángja sem jelzi, hogy valaha létezett. Testük egybeolvad a földdel, a lehulló elhalt levelekkel, vagy belemosódik az aszfalt melegébe.
Árnyjátékai Ők az éjszakáknak, ahogy reszkető lábukkal előmerészkednek titkos rejtekükből. Minden izmuk megfeszül, bármikor menekülésre készek. Jól emlékeznek a feléjük hajított üressörösüvegek csörömpölésére, még bennük van az érzés, ahogy a feléjük rúgó láb eltalál... A menekülésre rendezték be az életüket, a "mindig készen a rohanásra " életérzésre. Pattanásig feszült íjként élik a perceiket...
Csatornatetők alá bújva, bokrok mélyén vajúdnak. Megszülető gyermekeiket oly sokszor már pár nap után elsiratják vagy végignézik, ahogy napok haldoklása után tovaszáll a lázas kis testükből a lélek.
Kukákból, elhajított kiflidarabokból táplálják a testüket, morogva falják az éltető kidobott emberi ételt. Mert itt a kidobott, megromlott konyhai hulladék is iszonyú kincs. Mert pár órára erőt ad a folytatásra.
Eggyé válnak a természettel, sünökkel osztják meg a ritkán kapott kincseket. Tudják, hogy minden áldott nap ajándék. Ajándék a sorstól, hogy lélegezhetnek, hogy doboghat még párat a koszos bunda alatt az az apró szerkezet: a szív.
Nagyon kevesen olyan szerencsések, hogy még földi életükre megváltás vár. Nagyon kevesen találkoznak úgy az emberrel, hogy az segítő kézként nyúl feléjük.
Ilyenkor tudhatjuk meg, hogy a földön heverő széndarab valóban gyémánt. Mert a piszkos bunda és a parazitáktól hemzsegő test szerető szívet rejt. Olyan csodát, melyet csak egy másik szerető lény odafordulása hozhat a felszínre.
MA van a hontalan állatok világnapja. Gondoljunk ma rájuk, a nevesincs rettegő árnyalakokra, akiket elüldözött az ember az otthon melegétől. És gondoljunk rájuk holnap is, mert minden életben töltött napjuk egy ajándék....

Ma nem teszem fel a - már már unalmasra koptatott- "ivartalaníts" című kislemezem. Egyszerűen azért nem, mert úgysem Nektek szól. Nem Nektek, akik olykor napi szinten is olvassátok ennek a kis alapítványnak a mindennapi híreit. Nem Nektek, akik tudom ivartalanítjátok és családtagként kezelitek a tappancsosokat. Akik -közületek többen - szintén mentetek, ha nem is mindig napi szinten, de ha "szól a sors" ott vagytok. Akiket amúgy is mélyen megérint, megráz Döncike, Kamilla, vagy a rengeteg névtelen valahol haldokló kicsi sorsa.

Tegnap levelet kaptam egy kedves ismerősömtől. Még soha nem találkoztunk "élőben", de az állatvédelem összehozott minket. Ő egy kis faluban él. Tudhatjuk, ha csak egyszer is ellátogatunk kisebb településekre, hogy mennyire nehéz ott változásokat elérni, hogy mennyi szerencsétlen kifolyt szemű "gazdás" macskát lehet százszámra látni. Mennyire nehéz a berögzült mentalitással mit kezdeni, mert a legtöbb helyen haszonállat kategóriák és " Fogyóeszköz" az élet. A "macska" akit egerészésért tartanak és akiknek nem kell bolhacsepp, nem kell külön vacsora, mert a "jég hátán is megél, no meg önálló". Akit nem kell ivartalanítani, mert nem egy helyen még mindig az élve elföldelése a kölykök számára a megoldás. Néha egy egy eset kipattan és mindenki "megrázkódik", és azt álmodjuk közben, hogy ez egy kirívó eset. Nem, nem az, de a hallgatás és a közöny falán keresztül csak ezeket tudjuk érzékelni. Mindennapos tragédiák a mindennapos könyörtelenségtől.

Visszakanyarodva a tegnapi levélben két éves "igehirdetésének" köszönhetően megírhatta, hogy a testvéréék kértek időpontot a rendelőben, hogy ivartalanítsák ( az eddig többször is szült) cicájuk.
Csak én tudom, hogy ez mekkora nagy szám és mennyi idegeskedés, vita előzte meg. De a példamutatás miatt ( nem "erőszakoskodás" de kitartó agymosás) elérkezhetett ez a nap is.
Ma olvastam egy cikket a "senki macskái" címmel (https://kornyezetunkallataiert.com/senki-macskai/ ) Egy állatvédő szervezet önkéntese írta le benne a mérhetetlen elkeseredettségét, hogy heti egy tucatnyi kiscica bejelentésére kell már nemet mondaniuk, mert annyira nincs kapacitásuk és olyan rengetegen születnek...
Tényleg nagyon nehezen lehet bírni. Azok, akik szívvel lélekkel mentenek, azok a tavaszi időszaktól rettegnek. De mégis minden évben "eljön a tavasz" és egy egy enyhébb telet követően akár megduplázódik a gazdikeresők száma. De a nagy részük "nem terhel" már bennünket azzal hogy " segíts nekem gazdira találnom", mert az utcára születettek nagyobb része hal meg, mint akik életben maradhatnak.

A legtöbben egy percnyi esélyt sem kaphatnak. Ti tudjátok igazán, akik hónapok óta követitek a Pelyhes Peti védenceinek sorsát, hogy hányan haltak meg úgy, hogy mindent megpróbáltunk megadni, csak már későn érkezett a segítség.
Kamilla tegnap éjjel érkezett katasztrofális állapotban. Drukkoljatok Érte, drukkoljatok érte is. És tudjátok, hogy mindannyiunkon rengeteg dolog múlhat. Nem kell mindenkinek mentenie, de sokat lehet tenni az állatvédelmi gondolkodás meggyökereztetéséért viszonylag kényelmesen is. Egy dolgot bárki megtehet, aki érzékeny a szenvedésre: Azt amit Ani, a kedves ismerősöm: hogy terjeszti a környezetében az "igét", hogy ha nem is erőszakosan, de kitartóan időnként érvel ivaros macskás ismerősénél, hogy vigye el műtétre. Két év után elérte. Ott már nem születnek feleslegesen kicsik. Mert aki "babázni" akar, az megteheti bármikor. Felesleges a lelkiismeretét azzal terhelnie, hogy a nála születettek jövőjéről kelljen döntenie. Mert higgyétek el, nagyon kevés jó gazdi van... Ne ámítsuk magunkat.

Tegnap egy másik ismerősömmel telefonáltunk. Egy éves örökbefogadott kandúrkája megbetegedett. Nem, semmi komoly szerencsére, leginkább egy kiadós gyomorrontás történt. De gazdi szétizgulta magát. ÉS itt ez a hatalmas kontraszt: Csipasz cica hosszú heteken keresztül élt az utcán, senkinek nem kellett. Amikor Magdi örökbefogadta, megfordult körülötte a világ, hogy az "értéktelen kis lényéből" gazdi szeme fénye lett...
Mind ilyenek... Ha nem születnének ilyen rengetegen, akkor esély lenne arra, hogy mindegyikük " gazdi szeme fénye" lehessen. Akkor látnánk, hogy milyen csodálatos értékek is Ők valójában, mert esély lenne arra, hogy megismerhessük őket, még annak előtte, hogy fiatalon vagy kölyökként meghalnak csendesen....

ui: az évek alatt igen szép számban ismertem meg állatmentőket. A leginkább ivartalanítás pártiak közülük azok, akik most a legelkeseredettebben harcolnak a kicsik túléléséért, akik virrasztanak éjszakánként felettük, akik sokukat temették el ezen a tavaszon is, akik megsiratják őket, akiknek fájnak a miértek.
Ők a leginkább ivartalanítás pártiak, még vemhesen is. Mert Ők látják a következményeket. A számukra igazi értékek ezek - a többség számára "értéktelen fogyóeszközként" minősített -csodalények, a macskák.

"Az életéről döntesz". Ez az egyik aranymondat, ami bevésődött a tudatomba. És ez most egy személyes poszt lesz, az én személyes érzelmeimmel, de a Pelyhes Peti Alapítvány értékrendjét is tükrözve.
"Fotelos állatvédő vagyok", a PP egyik adminja. Nagy ritkán veszek rész macskamentésekben és nincs is nagy tapasztalatom ezen a téren. A magam fejlődési útvonalát járom sok sok tapasztalt cicamentő barátom segítségével. Azért kezdem így, mert két évvel ezelőtt pont belecsöppentem egy macskamentés közepébe. Ropika története kapcsán hangzott el először ez a mondat egy nagyra becsült mentő barátom szájából, amikor megpróbáltam két hét ( szigorúan ennyi idő volt rá) gazdit keresni ennek az egy éves , rettegő, farkatlan fekete cicának, egy utcai kolónia szülöttjének. Abból a téves megközelítésből indultam ki, mint oly sokan "minden jobb mint az utca"...
Meglepetésemre több érdeklődő is akadt rá, mert a története sokakban szánalmat keltett. Én ujjongtam a boldogságtól, hogy "megszabadulhatok " ettől a lelki tehertől, de Ágota mondata letörte a lelkesedésemet: " az életéről döntesz". És ahogy jobban körbejártam a jelentkezőket, rájöttem, hogy Ropikának többet ártok mint használok ezzel a történettel. Képzeljetek el egy megriadt, emberi érintéshez soha nem szokott farkatlan ( bántalmazott) cicát, amint új életet kezd egy teljesen új környezetbe tizedik, huszadik macskaként. Ahol esetleg gondot okoz vele a foglalkozás, ahol lehet gondot okoz az orvosi ellátása, ahol szánalomból döntenek mellette és nem biztos hogy azért mert " őt szeretnék igazán". Egy összeszokott kolóniában kellene kinti benti macskaként beilleszkednie, alkalmazkodnia az újhoz, holott tudom tele volt rettegéssel. És ez a mondat , "az életéről döntesz" helyrerázott, hogy ne örüljek meg az első , második jelentkezőnek, hanem addig keressek, amíg olyan gazdija nem lesz, aki képes ezt a riadt kisfickót tovább szelídítgetni, ahol nyugodtak lesznek a körülmények arra, hogy megbízhasson az emberben. "Ne megszabadulni akarjunk, hanem megfelelő megoldást keresni". Mert életekről döntünk.
Nagyon sokszor tapasztalom, hogy látszatmegoldások születnek. Ahol egy egy "s.o.s" nek minősített esetnél valaki fogadja, mindenki boldog, de az állat további sorsáról már nem tudunk. Néha robban egy egy bomba, amikor macskagyűjtőknél borzasztó állapotban találnak meg több tucat szerencsétlen beteget. Igen, kimondom: nem is ritkán jobb neki az utca ( addig, amíg nincs megnyugtató megoldás) jobb neki, mint egymást betegítve, egymástól rettegve egy bezárt lakásba sínylődni, vagy szabadon eresztve egy ismeretlen terepen, ahol pár napon belül üti el egy autó.
Az állatmentés egy szakma. Létező és működni kellő szakmai alapelvekkel: ivartalanítás mindenekelőtt, elkülönítés mindenek előtt, orvosi ellátás mindenek előtt... Megállni egy pillanatra és beleérezni abba a "kezünkben lévő sorsba", hogy Ő vajon mit akar?
Nem látszatmegoldásokat, hanem az állat érdekében a legjobb döntést kell meghoznunk.
Mi a Pelyhes Peti Alpítványnál ezt szeretnénk és így is csináljuk. Ahhoz tudjuk a nevünket hozzátenni, ahol elfogadják ezeket -az általunk is megfogalmazott- szakmai alapelveket. A legapróbb segítséget is csak ahhoz a történethez tesszük hozzá, ahol tudjuk, hogy jó megoldás felé indul a történet és nem "elpaterolják ellenőrizetlen helyre" az életet, amiért felelünk magunk és a Létezés felé is.
Ui: A képen Ropika a gazdájával Anettel. Immár több mint két éve boldogan, igaz szeretetben. Anett folytatta Ropi szocializációját. Nem volt könnyű helyzetben, beleadta önmagát, hogy Ropi leadja a félelmeit. Mai napig sokszor kapok Tőlük levelet, Gazdi úgy ír róla mindig, hogy a Szerelmem

Talán többen is vannak közületek, akik bátrabbak voltak és már hónapokkal ezelőtt túljutottak a könyv elolvasásán. Sokáig húztam halogattam, mire belevágtam. Most hétvégén tettem csak le és hát régen ütött meg így könyv. Igen, szomorú is talán, de egyáltalán nem az az "érfelvágós, negatív energiás" szomorúság lapul az oldalak között. Ritkán olvastam ennél jobb "önismereti könyvet". Mert az: az első laptól az utolsóig tanít. Tanít arra, hogy egy társas kapcsolaton keresztül, -egy medence törött cica segítségével -hogy változtathatjuk meg az életünket. Ha megtanulunk figyelni elsősorban önmagunkra. Hogy egy Bennynek nevezett tarka cica is lehet megvilágosult tanító, sőt! Megrázó, megható. Senki polcáról nem hiányozhat, aki becsüli és tiszteli az életet.

A zárszó pár mondatával ajánlom szeretettel ezt a könyvet Nektek:

"Találkoztam olyan közösségek képviselőivel, akik úgy érezték, a hangjuk nem hallatszik el sehová. Mint abban a mindenki által átélt álomban, amikor segítségért kiáltanak, de nem jön ki hang a torkukon. Ezek az emberek ránéztek a sorsukra hagyott, elhanyagolt, esetenként rémesen megkínzott, mégis mindig végtelenül megbocsájtó állatokra, és magukat látták bennük. Éppúgy, ahogy én az "emberség" nevében kezelték és gyógyították a "másikat", és csak később tudatosult bennük, hogy ezzel saját magukat mentették meg."