In memoriam

Nusika

2020.08.13.

Nusika 😢
Nusikát elvittük altatásos sebfeltárásra. Sajnos sokkal nagyobb kiterjedésű bőrfelület gennyesedett el, mint azt gondoltuk. Szabadon maradt a húgycső, izmok maradtak fedetlenül, örökös irritációnak kitéve, mivel a gerincsérülése miatt nem tudta tartani a székletét, vizeletét. Ezt a heroikus küzdelmet, kezelést, plasztikázást is vállaltuk volna, ha Nusika nem lett volna ennyire stresszes. Sajnos senkit nem fogadott el rajtam kívül, a legkisebb izgalomra, a megszokottól eltérő eseményekre, idegenekre rögtön véreset pisilt. Féltünk, hogy nem fog bírni ennyi fájdalmas beavatkozást.
Összetört szívvel engedtük el 😢
"Hány halál telepszik még mellkasunkra, míg egy felülírhatatlan virradat elrongyolja torkunkban a visszafojtott sírásokat? Bezárt ajtóra pereg a virágszirom
Mögötte sírok.
Holtan élsz már, befont belülről a folyondár,
diófáidra nehéz hó esik, velük gyászollak ma is reggelig.
Várok rád de tudom nem jössz vissza soha.
Nehéz föld alatt ágyaztak neked. Alszol mozdulatlan. Hiába zümmög a szél. Hiába fütyülnek a rigók Hiába csalogat a napfény.
A képedet szemem mélyébe zártam, hunyjam le bár, itt vagy mindig előttem, fénybe öltözve, édes napsugárban, zsendülő tavaszban, méla őszben, szikrázó télben.
Meghaltál, hogy bennem élj."

Almási Picur

2020.08.06.

"Magasztos az ég, a sűrű föld felett.
Alázatosan lehajtott arcomról, csendesen könny pereg..
A szent máglyáig vittelek, holtában is szép halottam.
S reá fektettem, jéghideg testedet.
Hiába ragadtam szelet, benne az Isteni lélegzetet, tudtam, már többé, fel, nem támaszthatlak.
A föld szívéig merültem, hogy még láthassam, egyszer fellobbanni, utolsó fényszikrádat!
Mielőtt elhamvadnál, végleg eltűnnél, világomból elrepülnél.,
Nem lehet, hogy árnyékod, eltakarja előlem a Napot!
Ebben az árnyékban, lassan elhervadok.
Tündöklésed emléke, már nem elég!
Mi maradt belőled, most e máglyán elég.
Vihart szít tehetetlen haragom.
Könnyáradat mossa árván maradt partom."
Ég veled Picur💔
Elengedtük Picurt :(
Egy hatalmas tályog volt már a kis arcán. A szájából gennyes nyál csorgott. Nagyon erős cica volt, de legyőzte a betegsége. Már nem volt önmaga.
Közel 3 hónapig gondoztam. Nagyon a szívemhez nőtt. De muszáj volt elengedni :( Csak így tudtuk megőrizni a méltóságát.
Legyen neked könnyű a föld, drága Főnixmadaram! 

Mózes és Lacika

2020.07.24

"Hajnali pír szökken.
Ájultan hull a semmibe,
a régi szép emlék,
lázong kicsit, majd megpihen,
elidőz,- vágyam sebén.
Hol minden óra, és pillanat,
téged keres szüntelen,
lassan csitul a hevület,
néma hiányban,- Te az illat vagy.
Esti szellőn édes-bús dalok,
fülembe súgják,- álmodjatok,
fény lobban a remény ablakán,
merre a végtelen szimfónia száll."
Fekete péntekünk volt 😢😢
Sajnos Mózikánk nem élte meg a reggelt 😢 Este az infúzió még lefolyt, de nem volt jól, hajnalra örökre elaludt. Követte 3 kis testvérkéjét a szivárványhídon túlra. Móricz, Milán és Menyus vártak rá, így már 4-en figyelik, vigyázzák ötödik testvérkéjüket, Mirtikét. Ő maradt már csak életben a Szentendrei konténeres babákból. Hogy Mózinál is a rettegett 3 betűs volt-e, vagy valami más, nem derült ki, talán a nagylabor eredménye megmondja :(
Nem Ő volt az egyetlen, akitől ma búcsúzunk: Esztergomi Lacika délelőtt összeomlott az idinél 😢 A Doktornéni azonnal fogadta, de már csak a szenvedéseit tudtuk megszüntetni. Neki sajnos csak 1 hónapot tudtunk adni. Lacika dupla pozitív volt, de azért mi reménykedtünk, hogy hosszabb ideig velünk lehet, és nézelődhet az ablakban, amit annyira imádott.

Mamika 

2020.06.05.

Mamikát elengedtük 😥😥
Nem hagyhattuk szenvedni, nem kapott már rendesen levegőt, nem evett. Valószínűleg az áttét a tüdejét is elérte. Sajnos csak négy hónapot tudtunk neki adni :(
Légy boldog odaát drága Mamika!
"Mert nem marad el,
ami szép volt:
a rövidre mért időt
mesévé szövik a pillanatok.
Igen, igen. Jó volt nekünk a
hallhatatlan zene,a varázslatos csend.
És megmarad örökre nekem, Neked.."

Emilke

2020.01.31.

Emilkét elengedtük 😢 Végleg legyűrte Őt a leukózis.
3,5 évet lehetett velünk, most búcsúznunk kellett :(
A vágyak bágyadt hegedűjén
gyászindulót húzok neked.
(...)
Elhantolt álmaim zokognak
a horpadt öblű hegedűn,
és könnyeim, az eltitkoltak,
hullanak a húrra keserűn.
Ég veled kicsi szerelmem! 😢

Jázmin

2019.október 15.

Kicsi Jázminkától búcsúzunk 😢
El kellett engedjük Őt, nem hagyhattuk szenvedni. 1 hónapja kaptuk a szörnyű diagnózist: nedves FIP ☹️
Egy ideje már külön élt, zavarták a többiek. Az ennivalóból a végén már semmi nem szívódott fel, átment rajta minden. Éhezett, annak ellenére, hogy sokat és bármit megevett. És dorombolt, az utolsó pillanatig 😥
"Szótlanul. Ütnek, ütnek a szavak, dallamot nem, csak mocskot hordanak, begőzölt értelem kegyelemért kiállt. Szúrnak, szúrnak a szavak, túl mély a seb, megfoghatatlan beforrhatatlan lélek vérébe fullad, gyengül a dobbanás. Fekete éjben zokog a szó, rideg esőben felkacag. Megfullad. Megfulladok. Mosolyom véges. Csak tövis marad. "
Csak egyetlen kérdés kínoz...MIÉRT..? 

Honti Hanna

2019. augusztus 21.

Ennyi az élet... 92 gramm és 6 nap 😢
Hannácska kora este elhunyt. Délután még evett, kakilt, de tónustalanabb volt. Lemászott a melegítőpárnáról, elaludt örökre. Túl kicsi volt az élethez. Nem látszott rajta szenvedés. Melegben, tele pocakkal, simogató kezek között hagyta itt e világot 😢
Légy boldog csöppség odafönt a többiekkel! 😢
"Néha csak meghalok legbelül... Nem tart sokáig. Az érzés elhatalmasodik rajtam, átjárja minden egyes sejtemet, majd ahogy jött távozik. Én csak térdelek a porban, szipogva, levegő után kapkodva, mint akin átment egy tornádó. Majd mosolyt festek az arcomra, felállok, leporolom a ruhámat, és megyek tovább. Viszont ott marad valami a porban mögöttem... A lelkem egy darabja..." 

Bence apó

2019. július 15.

Drága Bence apó elment 😢
Alig kapott levegőt, nagyon nehezen lélegzett. :(
Már elvonult a többiektől, tőlünk, menni készült és mi útjára engedtük.💔
"Ez a pillanat most ellobog
bennem valami úgy felzokog;
kérlek valamit még mondj nekem,
szívem szorítja a félelem;
nem látlak többé, hiába várok rád!
Ohh, féltésből fakadt forrás,
úgy fáj, úgy fáj a sírás!
Oly meddő és céltalan, mint semmi más!"

Pusztai Petya

2019. február 22.

Drága Petya!
Most már nem fáj semmid, nem gyötör a láz. Bocsáss meg nekünk, nem sikerült. Küzdöttünk, ahogy Te is. De feladtad, és el kellett engednünk Téged. Most már fentről figyelsz, Pistivel, Fánikával és a többiekkel együtt. Nagyon hiányzol Drága csillagom! Ki fog nekem ezután reggelente ciripelni a kefírért?
Petya már nem akart enni, tegnap reggel még bele tudtam imádkozni pár falat sajtot. Remegése felerősödött, gyakorlatilag nem tudott lábra állni, két hátsó lába lebénult, kezdett besárgulni. Már szenvedett. Tegnap este elaludt örökre.😢
Nyugodj békében édes Petya 😢

Újlaki Fáni

2019.02.07

Bekövetkezett amitől a legjobban féltünk. Az Újlaki család utolsó életben maradt tagja is itthagyott minket. Tavaly április 19-én Bajról kértek segítséget, egy lomok közé született kis cicacsaládnak. A mama, aki akkor az Újlaki Terézia nevet kapta, nagyon beteg, macskanáthás volt. Az 5 pici babájából a legpicikébbet sajnos el kellett altatni, mert nyitott szájpadlással született és már csak vergődött. Hamarosan még két testvérke követte Őt. Júliusban drága Terézanyu, augusztusban pedig Erika, a kis vörös lányka. És most Fánika is 😞 Sajnos úgy néz ki mindnyájan magukban hordozták a betegséget, a születés, és az első napok borzalmainak következményét. A legutóbbi orrmosás után Fánika összeomlott, leállt a légzése. Három orvos küzdött érte, de sajnos nem tudták visszahozni. Drága kicsi lélek követte mamiját és testvéreit.Kicsi Fánika, légy boldog a csillagok között. Ahol a Te gyönyörű, csillogó bundácskád ragyog a legszebben! Szépséges hercegnőm, mi lesz velünk ezután?

Pataki Pisti

2019.02.01

Pisti elment 😢
Pisti tegnap reggel nagyon rosszul lett, görcsrohamai voltak, felületesen légzett, altatni kellett, hogy szűnjenek a rohamok. Egész nap küzdöttünk a rendelőben az életéért, kapott vízhajót, szteroidot, megnéztük ultranggal, de nem sokkal 16 óra után leállt a légzése. Tudata nem volt szinte egész nap hozzáférhető. Kértem boncolást, tenyésztést, szövettant. Valamilyen gennykeltő baktérium okozta ezeket a neurológiai tüneteket.
Ezek a száraz tények.
Amiről nagyon nehéz írnom, az a mérhetetlen gyász, amit érzek. Nem tudom mi lesz most velünk nélküle...ki fog ezután esténként a papa vállán ülni? Annyira hiányzol Pisti...Csak a könnyek hullanak. Kevesebb lett a világ nélküled.

Újlaki Erika

2018.08.31.

"Ez a világ ellobban
Ölelj engem még jobban
Hajamtól a sarkamig
Hajnalig, de hajnalig
Nem hajnalig, örökig
Szakadatlan örömig."
/Nagy László/

Reménykedtem, hogy minden megjavulhat még. Előző este nagyon bestresszelt a vérvételi előkészületektől, így mivel röntgent is terveztünk, bebódítottuk. Nagyon nehezen aludt el, de aztán óvatos adagokkal végre sikerült az álom és ébrenlét között tartani őt, megkapta a branült, levették a vért, bekötötték az infúziót. Megtörtént a röntgen, és a sokkoló felfedezés, hogy tele van a mellkasa folyadékkal... Vettek belőle ultrahang vezérelten mintát, közben leállt a légzése, így intubálták is, kapott oxigént, rendeződött a helyzet. Rivalta próba pozitív lett, az ecetsavban a minta felhőt képzett. Felállt a szörnyű diagnózis: Fip. Nagyon nehéz döntés volt, de elengedtem😭 Átaludta magát imádott Terézanyujához, és a három kistesóhoz :( Nyugodj békében kicsilány :'(
Nem hagyhattam, hogy fuldokoljon és éhen haljon.
A házi macskák 25%-a FeCV hordozó. Több macskát, vagy kijárós macskát tartó háztartásokban a macskák kb. 5%-a hal meg FIP-ben.
A FeCV vírus a gazdaszervezeten kívül 3-7 hétig képes életben maradni, de kb. 3 hét után már általában nem marad meg elegendő számban egy sikeres fertőzéshez. A legtöbb tisztítószer, fertőtlenítő anyag a vírust hatékonyan el tudja pusztítani. A FIP vírus kizárólag a macska vérében életképes, durva esetektől eltekintve (pl. FIP-es macskából vértranszfúzió) nem fertőz.
Karantén nem szükséges, mivel a FIP közvetlenül nem fertőző betegség. Bár a FeCV előfordul a macskák ürülékében, ez önmagában még nem a FIP oka. A mutált FIP vírus csak a makrofágokban fordul elő és nem fertőző.
Egyszerűen nem értem..A kicsiknél naponta cseréljük az almot, el voltak különítve, csak nemrég jöhettek ki két oltás és negatív teszt után, tehát eleve érintettségről beszélünk. Talán Terézanyu is ezért hunyt el :'( ... és mégis...

Menyus

2018. augusztus 18.

Menyus. Augusztus 18-án reggel elhunyt. Haldokolva találtam rá extrém sárgán, véres szájjal. Azonnal törölközőbe bugyoláltam és rohantunk vele az orvoshoz. Sajnos mire leértünk az orvoshoz, meghalt a karjaimban. Boncolás során zsírszövetbe ágyazott, teljesen szétroncsolt májat találtak, a többi szerv eltérés nélküli volt. Szövettan alapján egy rapid lefolyású száraz Fip volt. Azért most született meg ez a poszt, mert csak most éreztem erőt magamban a megírásához. Már kicsi cumisként is a személyes kedvencem volt, nagyon kedves, dorombolós kisbaba volt. Hatalmas, csillogószőrű, fekete gyémánt lett belőle, szelíd és kedves. Túléltük anno a parvot, de ezt a csatát elvesztettük. A lelkem romokban, szívem újra összetörve. Marad az örökös önvád, hogy mit kellett volna másképp tenni, és a rettegés, hogy ki lesz a következő. A templomban gyertyát gyújtok - hitetlenként - a sok kis halottamért, hogy el tudjam engedni őket... Hiszen menni kell tovább, az ittmaradottakért.
Legyen Neked könnyű a föld drága kicsi kincsem :'(
"Az ég pislogó csillaga
lecsöppen a fonnyadt levelek közé
s együtt hömpölygeti, görgeti velük
a felsüvöltő, árva szél. "

Terézanyu

2018. július 3.

Nehéz szívvel írom ezt a posztot. Tegnap volt Terézanyu ivartalanítása. A műtét rendben lezajlott, de nem akart utána felébredni. Aztán megállt a szíve, ahogy az enyém is kihagyott, mikor felhívtak a rendelőből. Nem tudták újraéleszteni sem. Tudom, hogy nagyon betegen került hozzánk, tudom, hogy antiszoc volt, tudom, hogy folyamatosan küzdöttünk a felső légúti problémáival, de nem gondoltam, hogy elveszítjük. Volt némi megmagyarázhatatlan rossz érzésem, de én minden beavatkozás előtt aggódom.Olyan érzésem volt, mint tavaly Teklánál, aki szintén soha nem tudta összeszedni magát a szoptatás után. Csak sírok és megint megszakadt a szívem. Drága Terézanyu, neked már semmi se fáj. "Akik lakoznak csendben valahol,
Szomorú fűz akikre ráhajol,
Akiknek sírján halvány mécs lobog,
A gyötrődést azok már rég feledték:
Mi sírva élünk, ők meg boldogok..."

Milánka

2018. február 14.

Milánka elment.....Nem úgy, ahogy terveztük, amit nagyon akartunk neki... Mert
Milánka elment.... úgy, hogy nem a Gazdinál pofozgatja a csörgőegeret és fészkeli be magát az emberi ölbe, hanem már valahol ott játszadozik a többi pelyhessel a szivárványhíd túloldalán...
Mert Milánka, amikor Ildi védőszárnyai alá vette pelyhesebb volt a legkisebb elveszített pelyhesünknél is. Testvérkéivel alig pár dekásként landoltak egy szemeteskonténerbe, mely azután a véletlen folytán Tatabányára repítette Őket, hogy ott a kérgeskezű munkások kikanalazzák a cérnahangú jövevényeket a leselejtezett dolgok és mocskok közül.....
Hogy azután Ildi ujjai közé ölelve Őket, háromóránként cumisüvegből etetve felnevelhesse a cseppeket , hogy boldogan játszadozhassanak majd valamikor egy gazdinál, hogy boldog cicák lehessenek ha felcseperednek. Ezt át kell élni: Háromóránként etetni őket, cicamamává válni a leggondosabb cicamamivá, végig izgulni minden egyes napot és egyre bizakodóbban tekinteni a jövő felé....
Amikor a kiscicadömping alatt megtelt a Pelyhes mentsvár, Milánka is elkapta a parvót. Ildi akkor érezte sokadjára, hogy elveszítheti. De a kis vasgyúró, küzdött , küzdött példaértékűen és egyik nap csak rámosolyoghatott Idimamira, ahogy csak a túlélők képesek mosolyogni...
De a FIP elrabolta már a mosolyt..
Furcsa dolgok az érzelmek. Néha egyszerűen csak a boldogságtól sírunk megállíthatatlanul. Ildi akkor ezt tette, és ezt tette pár nappal ezelőtt is, amikor Milánka a betegsége közepette egyszer csak elkezdett enni.... Jött a reménysugár és jött vele a sírás is, az "örömtől", a talán "megkönnyebbüléstől"...
És furcsa dolgok az érzelmek, mert van amikor a veszteségtől elapadnak a könnyek és csak a bénultság marad. Ez sokkal rosszabb, mint elapadhatatlannak tűnően csak sírni, sírni....
Ki tudja... talán órák , talán napok elmúltával Ildi idimami képes lesz újra megállíthatatlanul zokogni, amikor a lélek ismét képes lesz elfogadni az elfogadhatatlant.
Ekkor már Milánka odafent barátkozik a többi Pelyhessel és a Jó Istentől kapott csörgőlabdát pofozgatva a játék közepette együtt lemosolyognak Ildire. Minden rendben van, már jól vagyunk, üzeni ez a mosoly és ebben a mosolyban ott bujkál majd a cicaszívekben rejlő tiszta szeretet is: köszönjük Neked Drága Pótmamánk, hogy megpróbáltad a sokszor lehetetlent.... Mindig gondolunk majd Rád és a ma meg lent reménykedő tappancsosokra akik talán igazi csörgőlabdával játszadozhatnak majd hamarosan egy Gazdinál ❤️
R.I.P.Milánka 2018.02.13.
itt vagy két Emberi Szívben már mindörökké.... Köszönjük, hogy itt lehettél, hogy a küzdelmeiddel mosolyt és könnyeket csaltál az arcunkra.. Szeretünk, bárhol is vagy...

Kázmér

2018. február 7.

Csendesen csepereg az eső, lassan mossa el a nyomokat.... Kicsit olyan érzés most, mintha a Jó Isten küldené odafentről a könnyeit....

Csak azért volt neved, mert nálunk mindenkinek van, szinte az első napon. Hogy aztán ezt a nevet az orvosi rendelőben beírhassák, hogy tudjak, hány infúzió pergett le, milyen gyógyszereket kaptál az életért...

Az emberi felelőtlenség nem ismeri a határokat. Amikor a kertben megtaláltunk, akkor még neved sem volt, csak a szenvedésed, ahogy kúszva mászva próbáltál kapaszkodni a segítség felé.. Mintha érezted volna ismeretlenül is, hogy ez az utolsó esélyed. Nem lett az, már akkor esélytelen voltál, amikor átküzdötted magad a kerítésen, amikor az utolsó erődet gyűjtötted össze az utolsó lépésekhez....

Kázmérnak hívtunk ebben az utolsó két napodban, ahol egyedül az infúzió néma pergése jelentette már csak a reményt, majd az ismétlődő rángatózó rohamok végleg elvették azt. Szerettünk volna jobban megismerni, szerettük volna ismét hinni azt, hogy az emberi hanyagságot felülírja a gondoskodás, hogy sikerülhet a lehetetlen. Megint elhittük, mert a hitünk nélkül a holnap sem menne már tovább.

A kis mécses fénye megremeg, ahogy bámuljuk némán az aprócska lángot, mely egyre jobban elhomályosul, ahogy feltörnek az emlékek, az utolsó órák, percek emlékképei, ahogy belekapaszkodunk az utolsókba, amikor meg köztünk voltál és meg hihettünk valamiben.

Csendesen csepereg az eső, ahol megtaláltunk ott már teljesen átnedvesedett a föld és bemosta magába az utolsó elhullajtott szőrszálakat is. A Jó Isten elküldte hozzánk a könnyeit, hogy lemossa a földről a kegyetlenséget vele és magához vegye mindazokat akiket nem becsültünk meg , pedig igazi ajándékai voltak az Úrnak.

R.I.P Kázmér 2018.02.07.

Annácska

2017. augusztus 30.

Nem igazán érzek magamban erőt ehhez a poszthoz...tegnap el kellett engednem Annát :'(
A melegített infúzió és az infralámpa ellenére is csökkent a testhőmérséklete, remegése felerősödött, a fájdalomcsillapító dacára is panaszosan sírdogált, a pisit úgy kellett kinyomni belőle, nem evett, elfeküdt. Sajnos a neurológiai státusa is jelentősen romlott. Feladta a harcot.
Ezek a száraz tények.
Mi itt maradtunk a darabokra törött szívünkkel, a szilánkok könnyesre karcolják a lelkünket, folyton indulunk hozzá, halljuk az édes kicsi hangocskáját -vegyél fel az öledbe, mert utálook egyedül lenniii -. Fáj. Nagyon fáj.
Hiányzol kicsi életem.
Elmúlnak így azt estjeim,
Nélküled, csillagom.
Olyan sötét van Nélküled
szemem ki sem nyitom.
Olyan nehéz így a szívem,
hogy szinte földre ver,
le-le hullom, de sóhajom
utánad felemel.
Olyan csönd van így Nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utoljára
akartál mondani.

Barackos Bézsike

2017. augusztus 7.

Barackos Bézsike...csak bénultan ülök, magam elé meredve. Iszonyatos fájdalom mardos és tomboló düh rongálja a szívemet. Borong a nap, az ég is gyászol.Tegnap reggel elmentél, itt hagytál, pedig annyira erősnek tűntél, bátran dacolva tartottad a gyönyörű kis fejecskédet.Egész éjjel a mellkasomon pihentél, szerettem volna átadni Neked szívem teljes melegét, a pozitív energiákat. Aztán egyszer csak megbicsaklott a kis életed, és én láttam a szemedben, hogy már elvágyódsz. Úgy döntöttél Angyalka leszel Tündérországban, ahol boldogan nyargalhatsz az égi pajtásokkal, ahol már semmi se fáj. Én kétségbeesetten kértem, hogy ne, ne menj, ketten megcsináljuk, nem hagyhatsz itt, de Te nem hallgattál rám. Most is sírok, soha nem felejtelek drága kicsi angyalom. :'( 
"Az árnyékok kinyúlnak,
a csillagok kigyúlnak,
föllobognak a lángok
s megbonthatatlan rend szerint,
mint űrben égitest, kering
a lelkemben hiányod."
Boncolás: extrém módon kitágult belek, fejlődési rendellenesség, belterjes szaporulat következtében. Az is csoda, hogy eddig élt.
IVARTALANÍTS!

Amálka

2017. május 15.

Napok óta készülünk ezzel az írással, csak erő nem volt hozzá....
Üresség...Már a remény is meghalt, magával vitte Amálka egyre vékonyodó testét...
Még csak egy éves volt, de hosszú hetei csak a küzdelemről szóltak. Nem a játékról, nem a jóllakott dorombolásról, hanem a vizsgálatokról, sokszor apró adagokban belediktált falatokról.
Egyik napról a másikra esett le a lábáról. Étvágyát vesztve, elgyengülve. Orvosi vizsgálatok kezdődtek, melyeken ott virrasztott mellette a gazdi, a Gazdi <3 Ezekben a napokban talán ez volt az egyetlen öröm, mely a fájdalmaira némi enyhülést adhatott. Leutaztunk Érte és átbeszéltük a gazdival, hogy további kezelésére a tatai rendelő orvosainak a segítségét kérjük, bíztunk abban, hogy a "sokat látott" doktorbácsink megtalálja az okot és a varázspálcájával meggyógyítja a törékeny kis hőst <3 De a varázspáca eltörött: "agydaganat", menthetetlenül összetört reményekkel.
Élt egy kicsi lány, boldog élet reményével indult útnak. Rövidke élete során megismerhette, hogy milyen érzés az Otthon, milyen érzés szeretve lenni és odakucorogni éjszakánként a Gazdi mellé. És rövid élete során megtanult küzdeni, harcolni az életért. De van olyan harc, ahol nem lehet csatát nyerni, mert eleve "elrendeltetett". Olyan csata, ahol már csak az emlékek maradnak, az olykor kedves, máskor nagyon is fájó emlékek: egy apróságról, aki emelt farkincával útnak indult, hogy megtalálja a boldogságát, de csak rövid időre lehetett az övé a legszebb ajándék, amit kaphatott :(
Könnyeket hagyhattál magad mögött, a szeretet kiváltságát. Langyos, sósan hulló könnyek kísérik a lelkedet egy másik világ kapujához. Bátran lépj be Kicsi Lány, olyan bátorsággal, melyről mindig is megismerhettünk. Isten Veled 

Fricike és Franciska

2017.01.24

Élt egyszer egy Franciska....
Talán két hétig boldog volt. Két hétig talán abban a biztonságban érezhette magát, melyben akkor volt részük, amikor még a mami pocijában összegömbölyödve vártak az "indulásra" , ők négyen.... Akkor csak a mami fázott, rettegett, de őket megvédte a körbeölelő szeretetével... Később, - már csupaszon megszületve- együtt reszkettek Vele.
Fricike a csíkos kiskandúr indult útnak legelöl, de talán még hívogatóan intett Franciska felé, hívta játszani Őt is. Hívta egy olyan világba, ahol mindig meleg van, ahol nincs szükség a jóllakottságra ahhoz, hogy "életben maradj". Ahol a testre sincs már szükség. Ahol kergetőznek játékosan, a Földön alig alig élt kiscica lelkek... Kergetik a felhők körül a papírsárkányt.
Ahol minden lélek egyformán számít, ahol nincs "fontosabb vagy még fontosabb", ahol megnyugvásra lelhetnek és egy "Földön túli" boldogságra...
Isten Veletek Kincseink.

Misike 2017.01.06

Ha léteznek Gazdinak született lelkek, akkor Misike gazdija szívvel lélekkel az. Annak született, hogy szeressen. Mert olyan szeretetre képes, amire kevesen: feltétel nélkülire. Misi már hónapok óta boldogságban élt Jessica mellett, amikor bekövetkezett, amitől minden szívvel szerető gazdi fél: Gyógyíthatatlan betegség...
MINDEN létezőt megtett érte, egyik orvostól vitte a másikhoz, egyik vizsgálattól a másikig és mégsem sikerült... A lymphoma áttétekkel még a legnagyobb szeretettel sem gyógyítható...
Ha most a bennem dúló érzéseket szeretném megosztani Veletek, akkor csak kuszaságot kapnátok. Az, aki ezeket a sorokat most írja "vén róka már" az érzelmek tengerén. Naponta szembesül a barátaitól a szeretett mentvények halálával és az ezzel járó fájdalommal. De most nem erről szeretnék írni. Nem a halálról, nem a gyászról, "nem Misiről", aki pedig megérdemelné. Arról az űrről szeretnék átadni érzéseket, amit maga után hagyott. Misi nem szenved már és a nagybetűs Gazdi mindent elkövetett, hogy a gyors lefolyású betegség alatt se szenvedjen. Minden tőle telhetőt megtett a fájdalom enyhítéséért...
Misi az első Pelyhes mentvényeink közé tartozott. FELV vírussal fertőződött fekete "semmi különleges" cica volt. Hónapokig írtuk a gazdikereső hirdetéseit, hogy Valaki végre felfigyeljen rá úgy, hogy már magunk is reménytelennek ítéltük, hogy a szebbnél szebb kicsik között majd pont Ő érinti meg egy emberi szívét. Szó se róla, Misi már akkor is különleges volt, Ildi tudta ezt, Ildi, aki a fürdőszobájában ápolta őt. De tudtuk azt is, hogy az eleve esélytelenek között is a legesélytelenebb a pár betűs szó miatt: vírushordozó. Mert ki az, aki majd élete végéig nyomja az immunerősítőket, ki lesz az aki ha fellobban a betegség vállalja, hogy rohangál vele orvoshoz. Ki az aki "ismeretlenül is " igent mond rá.
És volt aki megtette. Aki az esélytelenek között is a legesélytelenebbet kereste... Aki megíratott Misi számára az élete Nagy Könyvében: Jessica...
Misi élete valahol itt kezdődött... amikor elhagyhatta a fürdőszobát, hogy lakásba, az Otthonába költözhessen. Ahol már nem csak Ildi kikészített sminkkészletét tüntethette el, de elkezdhette kiásni a virágokat is a cserepekből, hogy ramazurit rendezhessen a Gazdinak. A Gazdinak, aki a felfordulás láttán is csak egy nagyot sóhajtott, hogy "Misi nem kell a buli, így is szeretlek", majd elkezdett szó nélkül pakolni utána. " Bűn rossz fiú volt, imádnivalóan az <3 "
GAZDI, Akit reggelente ki lehetett ugrasztani az ágyból, hogy hol késik a reggeli, és akihez oda lehetett bújni esténként és érezni a közelségét... aki hazasietett mindig a legesélytelenebb legszeretnivalóbb rosszcsonthoz. Mert összetartoztak.
Szeretném valahogy kifejezni, hogy mennyire megérintett a közös történetük, hogy mennyire megérintett az a fajta fájdalom, ami még hosszú ideig ott lesz a Gazdiékban Misi elvesztése után.
Ilyen is az élet. Ennyire igazságtalan, ennyire elborzasztó. Hónapokat, sokszor csak napokat ad és nem érdeklik a legmélyebb érzelmek sem. Nem érdekli az igaz szeretet sem. Ugyanakkor hiszem, hogy nem véletlenül egy ennyire mély érzelmekre képes Gazdit adott Misinek a sors. Kevesen képesek arra, hogy igent mondjanak egy eleve gyógyíthatatlanul beteg kis állatra. De még kevesebben vannak, akik a végsőkig ott is maradnak mellette és mindvégig háttérbe szorítják magukat és csak azt nézik, hogy a másiknak mi a jó. Akik képesek arra is, hogy amikor már csak a szenvedés maradna, elengedjék. Fogva a kis selymes mancsot, nyelve a könnyeket, de nyugalmat erőltetve suttogva: "itt leszek Veled mindvégig, sose félj már".
Talán megbocsájtható most, hogy idézzek egy magánlevélből( bár nagy dilemma, hogy a nyilvánosság felé közöljek részleteket ) , melyet Misi halála után Ildi kapott. Aki írta, számomra a tökéletes szív. Aki nem félt igent mondani az előre várható és várhatatlan problémákra. A Szív, aki szerethetett, aki begyógyított sebeket, aki nem félt attól, hogy egy félénk kis kóborkának adjon erőt. Aki nem félt igent mondani Rá és erő volt benne akkor is, amikor az ereje elhagyta:
"Ha van odafent Mennyország vagy bármi más, akkor merem remélni, hogy most Misike fent ül a nagybátyám ölébe, miközben dorombolva néz le ránk.
Még mielőtt végleg elment volna, elmondtam neki mindent. Nagyon sokszor elmondtam neki, hogy nagyon nagyon szeretem és, hogy borzasztóan fog hiányozni és, hogy ne haragudjon, hogy nem tudtam érte többet tenni, pedig annyira, de annyira szerettem volna, hogy meggyógyuljon. Megköszöntem neki ezt a kevés időt is, amennyit velem töltött és, hogy soha ne felejtse el, hogy nagyon nagyon szeretjük és soha nem fogjuk elfelejteni. Végig simogattam és beszéltem hozzá.
Aztán elment, és úgy éreztem, hogy a szívem szakad ketté. "
Kettészakad, igen. DE a lelkek halhatatlanok, remélem igazam lesz ebben. Akit a sors szétszakít, de egybefűzött valaha és akik igent mondanak erre a kapocsra, azok már örökre egybe tartoznak, "az idők végezetéig..." 

Zászlós Gézu 2017.01.02

Csillagszóró. Ez jut eszembe Rólad Kicsi Katonánk. Ahogy hősiesen küzdöttél, ahogy egyre erősödve visszatükrözted a szeretetet. Amilyen múlékony tüneményünk lehettél csupán....
A karácsonyi lázas készülődés közepette megmelengette sokunk szívét, hogy Te már nem a rendelőben töltöd az ünnepeket, hanem Ildi simogató kezei között... És ez így is lett. Azokban a napokban annyira tökéletesnek tűnt minden. De a legaljasabb betegség már ott lappangott benned, hetek- talán hónapok óta. FIP. Halálos szó, halált hozó pár betű. Olyan borzalom, ami csillagszóró tüneményt hagy csak maga után...
Nem gyertyát választottam Neked a kép mellé, hanem a fényeit a legintenzívebben magából ontó csodát, mint amilyen voltál, amíg lehettél.
30.-án búcsúztunk el Tőled, az Új Év már Nélküled vette kezdetét.... Illatos gyertyát égettünk Érted, mert szerettük volna, ha a gyertya fényében áthatol a virágillat. Mert így szeretnénk Rád emlékezni: a fényedre és a "mosolyodra".
Gézuka élt talán 3 hónapot. Reméljük egy következő életben "igazi fényként" létezhet majd.

Melinda   2016.12.01

Melinda
Csak egy egyszerű, nyár végén vagy ősz elején született apróság volt, aki már nincs közöttünk. Egy volt a sokaságból, egyike a kitaszított százezreknek és millióknak, akiknek soha nem maradhat elég idejük itt a Földön ahhoz, hogy az emberben lakozó jóságot megtapasztalhassák.
Aki éppen csak hogy szokhatta az ember felé nyújtott, melegséget árasztó kezét, amikor a lázas kis testét próbálta simogatásokkal vigasztalni. Amikor a napi orvoslátogatás és infúziós macera után belecsavarta az egyre tehetetlenebb apróságot a meleg takarók közé...
Aki akkor találkozhatott az Emberrel, amikor már késő volt...
Csak egy egyszerű nyár végén született apróság volt, egy a sokaságból, akinek nem maradhatott elég ideje és ereje ahhoz, hogy tovább maradhasson. Isten aprócska teremtménye és gyermeke volt Ő is, akinél az emberiség ismételten bebizonyította, hogy képtelen az igazi értékeket megbecsülni.
Isten vigyázzon Rád ezután kicsi lány, Isten Veled Melinda. Szerettünk, amíg köztünk voltál és ezután is mindig szeretettel gondolunk Rád. Többet már nem tehetünk Érted.... Sok bántásban volt részed rövidke életed során, láttad a borzalmakat, reszketve bújtál össze, hogy észrevétlen maradhass az emberi kegyetlenséggel szemben. Sokáig túlélni akartál csak. Nem sikerült, pedig később már élni szerettél volna.
Vigyázzatok egymásra odafent mindazokkal, akiket az ember "elüldözött" erről a földi világról. És bocsássatok meg nekünk, embereknek....  

Zelmira 2016.11.01.

Zelmira emlékére <3
Így indultál kicsi Zelmíra. Pont ennyire törékenyen indult minden, mint ahogy befejeződött. " A nagy számok törvénye". A nagy számoké, hogy a kicsi cicababák 80%- a már pár hetesen meghal...
Amikor "betoppantatok" öten, akkor már görcsbe szorult a gyomrunk: gyepmesteri telepes start nélkül is bőven félhettünk volna, de így?! És aztán össze is omlott a törékeny szervezetetek egymás után.
Először a fiúk mentek el...Te jobban lettél, pedig Te voltál a legbetegebb.... Majd amikor már úgy éreztük, hogy talán már elmúlt a veszély, akkor mégis Rád került a sor ... :(
A Halottak napja már úgy virradt ránk, hogy a két és négylábú szeretteink között ott ragyogott egy újabb kicsiny csillag.... Az emlékeink között már ott voltál Te is <3
Emlékként egy "majdnem valóságból", egy a " lehetett volna fájdalmából" megszületett és elillant kis csoda.
Négy hetet adhattál nekünk. Négy hetet a létező legnagyobb dorombolásból, amit ilyen apró test csak adhatott. Négy hetet az ölbe bújó kedvességedből...
Köszönjük hogy lehettél nekünk, ha fájdalmasan rövid időre is....
"Egy hang voltam az Isten énekében
És kár lett volna el nem hangzani."

Somlói Sára  2016.10.21

"Síromnál ne hullass könnyeket, nem én fekszem itt, nem haltam meg. Én vagyok a hűs nyári szellő, csillogó hó, folyóparton a kő. Ne gyászolj, töröld le könnyedet, nem haltam meg, e sír engem el nem temet."
Szeretnénk ezt hinni. Olyan nagyon szeretnénk azt hinni, hogy Sárival "mindig találkozhatunk". Hogy az első hópelyhekkel ő is velünk lesz, hogy a csípős hidegen is áthatoló szikrázó téli napsütés fényeiben ott táncol majd nekünk...
Velünk lesz a "kis virágárus lánykánk", itt marad velünk. Mert enélkül a tudat nélkül, most semmi sem sikerülne, mert elfogyott a jókedv és minden olyan nagyon üres és szürke. Olyan nagyon mellkasszorító ez a mostani érzés...
Egy hónapja érkezett, alultápláltan, csenevészen tette valaki egy virágbolt elé...
Sárika az első emberi gesztussal akkor találkozott, ott a virágboltnál, amikor a vékonyka kis testét az Ember,- a virágbolti eladó - felemelte és melegedni vitte addig is, amíg a további sorsát intézte. Amilyen hamar csak lehetett megkapta az első kombinált védőoltását is ( az oltással nagyon jelentősen csökkenthető a betegség kialakulása vagy végzetes léptékű megerősödése ) .
A megérkezését követően két héttel makacs felső -légúti megbetegedés tünetei jelentkeztek. Az aprócska kis test folyamatosan szuszogott, szörcsögött. Amikor a tesztjei negatívak lettek akkor lélegeztünk fel egy kicsit. Folyamatosan kapta a megfázásra a kezelést, mellé ezerrel nyomtuk az immunerősítést. A gyógyulás után azonban csütörtök este az addig "kihagyhatatlan" vacsora már nem igazán kellett, így reggel már az orvosi rendelőben vártunk a sorunkra... Délután többször hányt, így aznap másodszor is voltunk vele orvosnál, hogy branülön keresztül csöpögjön az infúzió Szombaton is voltunk infúzión, de délután a törékeny kis teste feladta a küzdelmet...
Hiába volt minden :( Hiába a rengeteg aggodalom és remény.
Édes Kicsi Drágánk! Törékeny rózsaszirmunk maradsz. Szerethettünk amíg velünk voltál. Köszönjük ezt Neked. Köszönjük, hogy szerettél, amíg itt lehettél. Keresünk majd a hópihékben, ott leszel valahol a téli nap sugaraiban. Te is itt leszel velünk és bennünk már "az idők végezetéig".

Zoé 2016.10.10.

Komor ez a reggel. A sötét ablakon legördülő hideg esőcseppekkel, -ahogy végigáztatják a tarka-őszi faleveleket- rátapasztva őket a "csupa tócsa" betonra.
Tegnap este meghalt Zoé. Csak hajnalban olvastam el Ildi üzenetét, emiatt én nyugodtabban aludtam, míg Ő valószínűleg álmatlanul forgolódott. Mindig ezt teszi, még mindig csak ugyanazokra a kérdésekre vár feleletet...
Pedig tudhattuk volna már tegnap, amikor Zénóék megemlékezését kitettük, hogy nem lesz vége a láncolatnak... Tegnap még hárman éltek az ötből, ma már csak kettejükért imádkozhatunk... Holnapra ki marad?!
Hajnal van: komor sötét mindenhol. Csendesen totyogunk egymás mellett idős kutyámmal a nap legelső "egészségügyi sétáján".
Már tegnap éreztem azt, amit ma már biztosan tudok: hogy közülük nem ketten mennek el, hogy más is meghal. Tenyérnyi riadt "kismadár", a nyár melegének utolsó emlékeként az "esélyesebb megszületettek" közül...Zoé, a kicsi lány... És rajta kívül még mennyien... akár ebben a percben is.
Ildi ott volt velük. Mind a hármójuknál. A tehetetlenségtől összeszorult gyomorral próbálta valahogy feldolgozni a görcs rángatta kicsi testek látványát,elfogadni azt, hogy már csak egy könnyebb halált tud adni a számukra. Az élet helyett....
Ősz van. Akik most születnek, azok teljesen esélytelenek. Ahogy ezalatt a pár perc alatt végigsétálok a teljesen kihalt belvárosi kis utcán, akár eszembe juthatna az is, hogy ezek között a házak között, ezekben a rejtekekben vagy pincékben hányan haltak meg. Akár csak ezen a mai hideg éjszakán. De nem gondolok erre. Fáj ez a gondolat és nem akarom hogy fájjon. Feljebb húzom a cipzáram a pufi mellényen: talán egy kicsit melegebb már... Nem akarok azokra az észrevétlenül didergő puha és még langyos testekre gondolni, akik most születtek, vagy akik holnap fognak, hogy ugyanazon a napon el is mennek. " Élt egy napot" Élt egy órát vagy ki tudja hány percet....
Akik mellett nem lesz Ildi, aki a kezében tartva a könnyeivel még megmosdatja őket ...utoljára...

Zénó és Zebulon 2016.10.09.

"Köd előttem, köd mögöttem...."
Napi szinten állatvédelemmel foglalkozni valami olyasmi, amihez igazán soha nem lehet hozzászokni. Hiába hiszed, hogy már az vagy, hogy erős vagy, hogy mindent bírsz már, meg kellően edzett, soha nem leszel elég "erős" hogy mindent elviselj. Ésszel lehet tudni, lehet ismerni a statisztikákat akár, lehet racionális magyarázatokat keresni, de benne lenni, valami egészen más...
Szembesülni a szembesülhetetlennel és "megállítani a megállíthatatlant". Már akkor összeszorul a gyomor, amikor megérkeznek... a csetlő botló, alig élt apróságok, ahogy cérnahangon nyafognak kifele a világnak...annyira kiszolgáltatottak! Olyan nagyon törékenyek! Olyan fájdalmasan, rettentő fájdalmasan azok!
Amikor még riadtan körbeszemlélnek és olyan az étvágyuk, mint egy éhes farkas falkának, akkor is lehet már rettegni attól, hogy melyik nap virrad tragédiára, sőt, melyik lesz az a következő óra, amikor a mosolyból könny fakad.
"Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem : mért visz el?"
( Szabó Lőrinc )
Öt apró kis vándorból kettő most kettő végleg megpihent... Nem tudjuk "honnan érkeztek", mint ahogy azt sem, hova röppent el a két kis lélek. Ki tudja: talán már egy igazi angyalkával játszadoznak ott túl, a felhők mögött... Vagy talán készülődik a lelkük arra, hogy egy más formában hamarosan újra vendégül láthassa Őket a Föld?
De abban a testben, amibe egy hete érkeztek már nem dobog a szív, már nem dobol az élet.
Igen. Már akkor féltünk, amikor a gyepmesteri telepről megérkezett a "kis küldemény", amikor az öt riadt apróság tág pupillákkal visszanéztek ránk.
Mert tudtuk, hogy ez a "start az élethez" időzített bomba. Hogy gyepin kezdeni oltatlanul, ( pont az elválasztás korszakában ) nem látható, de sajnos nagyon is valószínűsíthető tragédiát rejthet. Az anyatej nyújtotta védettség egyik napról a másikra ürül ki a szervezetükből, miközben szinte teljes védtelenséggel állnak a fertőzésekkel szemben.
Két kicsi : Zénó és Zebulon <3 ...kisfiúk voltak. Egymás után hagytak itt bennünket ezen a hétvégén. Hogy még csak fel se tudjuk fogni, bár már olyan profi módon fújjuk a számokat! Hogy 80% .... De olyan nagyon elviselhetetlen az egész, amikor a százalékok és a számok mögött még a füledbe cseng a sírásuk.... 

ZOÉ 2016.10.11

Komor ez a reggel. A sötét ablakon legördülő hideg esőcseppekkel, -ahogy végigáztatják a tarka-őszi faleveleket- rátapasztva őket a "csupa tócsa" betonra.
Tegnap este meghalt Zoé. Csak hajnalban olvastam el Ildi üzenetét, emiatt én nyugodtabban aludtam, míg Ő valószínűleg álmatlanul forgolódott. Mindig ezt teszi, még mindig csak ugyanazokra a kérdésekre vár feleletet...
Pedig tudhattuk volna már tegnap, amikor Zénóék megemlékezését kitettük, hogy nem lesz vége a láncolatnak... Tegnap még hárman éltek az ötből, ma már csak kettejükért imádkozhatunk... Holnapra ki marad?!
Hajnal van: komor sötét mindenhol. Csendesen totyogunk egymás mellett idős kutyámmal a nap legelső "egészségügyi sétáján".
Már tegnap éreztem azt, amit ma már biztosan tudok: hogy közülük nem ketten mennek el, hogy más is meghal. Tenyérnyi riadt "kismadár", a nyár melegének utolsó emlékeként az "esélyesebb megszületettek" közül...Zoé, a kicsi lány... És rajta kívül még mennyien... akár ebben a percben is.
Ildi ott volt velük. Mind a hármójuknál. A tehetetlenségtől összeszorult gyomorral próbálta valahogy feldolgozni a görcs rángatta kicsi testek látványát,elfogadni azt, hogy már csak egy könnyebb halált tud adni a számukra. Az élet helyett....
Ősz van. Akik most születnek, azok teljesen esélytelenek. Ahogy ezalatt a pár perc alatt végigsétálok a teljesen kihalt belvárosi kis utcán, akár eszembe juthatna az is, hogy ezek között a házak között, ezekben a rejtekekben vagy pincékben hányan haltak meg. Akár csak ezen a mai hideg éjszakán. De nem gondolok erre. Fáj ez a gondolat és nem akarom hogy fájjon. Feljebb húzom a cipzáram a pufi mellényen: talán egy kicsit melegebb már... Nem akarok azokra az észrevétlenül didergő puha és még langyos testekre gondolni, akik most születtek, vagy akik holnap fognak, hogy ugyanazon a napon el is mennek. " Élt egy napot" Élt egy órát vagy ki tudja hány percet....
Akik mellett nem lesz Ildi, aki a kezében tartva a könnyeivel még megmosdatja őket ...utoljára...

SAMU 2016.09.03

Két hete Rád gondolunk <3 Samu... Augusztus 20-án, egy kietlen szántóföldön sírtál a tesókkal. És Rátok találtak! És azt hittük minden rendben lesz. Mert miért is lenne baj, amikor akkora szeretet vesz innentől körül? Ennyire szeretném hogy élj!
Nem volt elég... Miért van az, hogy ennyire törékeny a test, Samu? Miért van az, hogy néha akármennyire is akarjuk későn érkeznünk? Miért ennyire törékeny az élet Samu?! Mért?!
Az elejétől fogva betegeskedtél, jártunk infúziókra, a múlt hétvégén úgy tűnt, megnyertük a csatát, de ezen a héten visszaestél, újabb napi kétszeri infúziók sora és gyógyszerek ellenére elvesztettük a háborút.
Miért nem tudlak megtartani a szeretettemmel? Miért ?! Miért szeretlek meg, ha elmész?! Miért fáj most ennyire?! Miért hiányzik az érintésed?! Miért ?! Minek az érzelmek?! Miért fáj most ennyire?!
Szeretlek Samu. Szeretlek most is, hogy "elveszítettelek". Vigyázni fogok a testvéredre nagyon, úgy mint Rád.
Tegnap az infúzió úgy csöpögött, hogy rá volt írva "Samu" és rá voltál rajzolva. Most már nem nevetünk, mint akkor tegnap. Mert a tegnap a reményről szólt, a ma este már az ürességről.
Üresség maradt már csak Samu, de még nem hiszem, hogy már nem vagy itt...

Tekla, mindenki mamája

2016.08.30

Gazdikeresőket írunk. Megszámlálhatatlanul sokan érkeztek hozzánk ezen a tavaszi -nyári időszakon. Többeket közülük elveszítettünk. Elveszítettük őket, sokszor pár óra alatt...
Már R.I.P albumunk is van... Bár soha ne lett volna. Bárcsak azok a kedves arcok, akiket megismerhettünk, soha ne halványodtak volna el... Soha, soha ne költöztek volna át a szivárvány híd túloldalára...
Gazdikeresőket írunk. Mert az élet megy tovább. ÉS a homályos képek közül időről időre feltör bennem egy tarka pofi: Tekla. "Mindenki mamája", aki az árván maradt apróságokat is ugyanazzal a nagyon mélységes szeretettel vonta körbe, mint övéit... Tekla a mindössze két és fél kilósan érkezett anyuka, aki közvetve életét adta kölykeiért és Sziszikéért, akit önfeláldozóan még szintén felnevelt.
Állítólag két nappal ezelőtt volt a szivárvány hídon átkelt kedvenceink világnapja. Nem akartam írni ezen a napon, de ma kibukott. Mert gazdikeresőket írunk, mert kell a jövő. És minden kis kamasz hirdetése mögött ott lebeg egy könnyektől homályos kedves arc: Tekla arca. Aki az életét adta a "jövőért" és beleszőtte a szeretetét az életükbe...

Szomódi Szilvia 2016.07.21

Tegnap délután megállt az élet. "Elbújni egy takaró alá és elfelejteni, vagy legalább próbálkozni a felejtéssel". De nem ment és még nagyon sokáig itt lesz ez a szorító érzés...

Annyira szerettünk volna segíteni abban, hogy megismerd a gazdis cicák boldogságát Te is. Megismerd a ragaszkodás érzését, "tartozni Valakihez"...

Úgy éreztük, hogy az őszi időszak után már esélyes lehetsz Te is arra, hogy felfigyelnek Rád. Hogy lesz majd, aki kárpótolni fog azokért a hónapokért, melyeket fél kóbor, elhanyagolt "gazdis" cicaként élhettél csak meg, az éhezésekért és azokért a fájdalmakért, melyeket akkor éreztél, amikor a kölykeidet elveszítetted egy kutyatámadásban.

Csodás pótmamija lettél Lonának <3 Nem is tudod mit jelentett a megnyugtató közelséged ennek a cseperedő kicsi lánynak. Hozzád bújni, érezni az anyai tested nyugalmát és melegét. Ma Lonácska magányosan kucorog a fotelben. Neki is rettentően hiányzol, csak Ő még apróság, nem tudja, hogy milyen pocsék és igazságtalan néha az élet. Van akinek semmit sem ad.

Olyan gyorsan történt minden, hogy még képtelenek vagyunk felfogni, pedig a racinális magyarázatok már megvannak. Francba a racionalitással! Miért lett ez? Miért lett így?!

Két napja rosszul lettél, rohantunk az orvoshoz. Megműtöttek, a rosszulléted okát bélgyulladás okozta. Pörgött az agyunk: mitől, hogy lettél beteg, amikor eddig semmi erre utaló bajt nem tapasztaltunk. Oltáson már rég túl voltál, a teszteredmények után is hátradőlhettünk, ivartalanításnál sem volt semmi gond. Akkor miért? Most már tudjuk, hogy egy észrevétlen baktérium okozta a szepszist. Egy szemmel nem látható apró, de biztosra menő gyilkos.
Másfél évet éltél. Talán az elmúlt másfél hónapodban érezhetted azt, amit adni szerettünk volna Neked: az emberi szeretet csodáját. Hogy Te is számítasz, hogy Te is létezel és örömöt hozol.

Nem csak Lona érzi az ürességet, hanem mi is. Tegnapra tele volt a posztod a gyógyulásodért szurkoló kommentekkel. Sokan gondoltak Rád és sokan gyújtanak ma érted egy mécsest, hogy emlékezzünk.
Üres nélküled a fotel... Ahányszor csak oda nézünk beborít a könny és egyre homályosabban látjuk a helyedet, ahol nem is olyan régen még boldogan szunyókáltál....
Aludj, álmodj szépeket, álmodj egy szebb világról Szilvikénk 

Égbőlpottyant Erna 2016.07.18

"Mit csináljak? Két szemem
álmatlan sötétbe néz.
Sírva mondom: Édesem!
S bénán visszahull a kéz."
Dsida Jenő
Éjjel kopogtatott a gyász, ahogy pár dekás tested fölé hajolva arcul csapott a valóság: vége, ennyi volt és ennyi maradt: az újabb űr, az újabb miértek, melyekre vannak racionális válaszok, csak a szív képtelen felfogni ezt a rideg egyértelműséget. Égbőlpottyant Ernácska, Te is örökre így maradsz meg a szívünkbe és az emlékezetünkbe. Bukdácsoló kiszolgáltatott Isten teremtményeként, aki már induláshoz sem kaphatta meg a nagybetűs élethez szükséges útravalót és a hamuba sült pogácsát, mint a legkisebb vándorunk.
Születési rendellenességgel érkeztél ebbe a világba, esélyed sem volt, hogy pótmamidhoz hasonlóan nagycica lehessél. Ezen a képen még Tekla pótmami vigyáz Rád. Még ott mosolygott ekkor a remény, hogy az Ő melege életben tart, köztünk maradsz. De esélyed sem volt, mert már betegen születtél, kiszolgáltatottnak.
Isten Veled Égbőlpottyant "földbe tévedt" drága csepp kis átutazónk! <3 Veled marad a lelkünk! 

Ferenc és Károly 2016.07.12

Nincsenek szavak...csak a gyász és az üresség maradt nekünk , már a könnyünk is elapadt, mert annyit sírtunk. Egy utolsó nagy sóhaj, amivel eltávozott közülünk hétfő hajnalban Ferenc és kedd délben Károly. Hiába az orvosi ellátás, a parvo nem kegyelmezett . Nagyon gyorsan történt minden és visszafordíthatatlanul, pedig annyira reménykedtünk.
Újabb két kicsi csillag ragyog az égen.
,Némán elkísérnéd felhőkön át,
De az ég kapuját nem lépheted át.
Engedd el, mennie kell,
Hiszen ő a földnél jobbat érdemel.
Így jó, nem éred el,
De átölel majd, ha jó leszel."
Bocsássatok meg nekünk.
Károly és Ferenc...élt nyolc hetet. 

Elvira 2016.07.07

Pislákol még a fény... Reggel óta már Érted ég, Neked lobban az aprócska láng.
Nem hisszük el, hogy így történt, hogy ez kellett hogy történjen. Amikor két héttel ezelőtt Rád találtunk, még minden bizakodás a miénk lehetett... Tudtuk, hogy csodás fehér bundácskád rengeteg gazdijelölt szívét megdobogtatja majd és csodás élet vár... De ezt az ígéretünket, már soha nem válthatjuk be Neked <3
Mert ma Érted lobban az aprócska láng, a tíz hetes törékeny, elmúló életedért. Csak ennyire kiszámíthatatlan és kegyetlen néha a sors...
10 hét adatott Neked és ebből két hétnyi biztonság és reménykedés. Éjszaka hagytál itt bennünket, pár állatorvosnál eltöltött nap után, melyeken csak annyit tudtunk, hogy a lábacskádon a seb, -mellyel megtaláltunk- nem gyógyul a gondos kezelésre sem. Most már tudjuk, hogy sokkal nagyobb volt a baj, mint gondoltuk. Semmi nem figyelmeztetett arra, hogy a titkos kór alattomban már az életedet követeli. Éjszaka sóhajtottál egy utolsó alig alig hallhatót. Egy apró kis sóhajt, ahogy a lelked felreppent és elrepült a másik világ felé....
Csak a kis fehér kabátkás testedet hagytad itt, hogy fölé hajolva a legördülő könnyek elbúcsúzhassanak Tőled. Szerettünk és szeretünk. Itt maradsz bennünk Te is, ameddig az örökre szó tarthat... Isten veled kicsi lány, aprócska fénysugarunk <3
Elvira élt 10 hetet...

Zsófi 2016.07.23

A végén úgy alakult, hogy már soha nem írhatjuk ki Zsófi, hogy "gazdis cica lettél". A gazdád önkezével vetett véget az életének és két hét kellett ahhoz, hogy véget érjen az éhezés, hogy megtaláljanak és a Szilvi idimami által biztosított biztonságban új reményt kaphassál. Hónapok óta vigyázott Rád. Onnantól minden nap a bizakodásról szólt, hogy talán jelentkezik Érted Valaki, aki a "családod" lesz, aki vigyáz majd Rád azután helyette is.
Nem következhetett be a csoda. Senki nem gondolta volna, hogy komoly vesebetegséggel küzdesz :(Senki nem gondolta volna, hogy pár nap - az életért folytatott- harca után itt hagysz minket. Itt hagysz minket úgy, hogy nem teljesíthettük be az ígéretünket, hogy Gazdid lesz. Az orvos napokig küzdött Érted Szilvi idimamival, de nem sikerült. Neked sem ... :( Neked sem sikerült Zsófink.
Most már boldog vagy valahol. Mert a lelked megérkezett - egy reményeink szerinti - olyan világba, ahol nincs testi szenvedés, ahol a lélek gyógyírra talál...
Most a Te fényképed is belekerül a képzeletbeli R.I.P albumunkba, egy újabb fájdalmas kudarc emlékeként. Téged sem felejtünk el soha. Szárnyaljon a lelked tova! Szárnyaljon a megnyugvás és a lélek öröme felé szabadon. A foltos kis nózidra és a kedves arcocskádra emlékezni fogunk <3

Böbe  2016.06.01

" ..egy hang voltam az Isten énekében és kár lett volna el nem hangzani"
R.I.P Böbe babánk <3
Isten Veled drága Cseppünk <3 Két napot ajándékoztál nekünk, és mi boldogok voltunk ezalatt a rövid idő alatt...
Törékeny Kincsünk voltál, papa szeme fénye <3 Két nap csoda juthatott nekünk Veled, de olyan szavakat csaltál a szánkra, melyet a mostani tavaszi babaőrületben még senkinek nem mondtunk. Mintha éreztük volna, hogy Neked több kell, hogy maradni akarj, mint a jóllakott poci és a cirógatás. Papával egymásra nézve mondtuk ki: "lehet bebukunk". Mert elvarázsolt minket a kedvességed, ahogy a pár dekás apróságoddal belesimultál Zsolt tenyerébe, ahogy megnyugodva elszundítottál az ölemben.
Mosolyogva néztem, hogy egy ilyen falat testből honnan jöhet ez az őrületesen hangos dorombolás. Mert jelezni akartad minden formában, hogy nagyon örülsz, hogy Nálunk lehetsz, hogy puhaság vesz körül, hogy tenyérbe bújva kipihenheted az M1 es autópálya hangzavarát és ijesztő forgatagát, hogy a mamid helyett emberi pótszüleid lehettek.
Nem keressük a válaszokat, hogy milyen emberi gonoszság taszított a biztosnak tűnő halálba, ki volt annyira kegyetlen, hogy a legforgalmasabb útszakaszok egyikén akart Tőled megszabadulni. Nem keressük a válaszokat, mert felesleges. Mert az emberiség ezen oldalával már foglalkozni sem akarunk. Nekünk feladatunk volt Veled és Neked is velünk. Két napot adott a sors arra, hogy megajándékozzuk egymást. És azt az ajándékot,- amit Tőled kaphattunk-, belevéstük a szívünkbe. Ott leszel Peti mellett, akiről ez a kis alapítvány a nevét kaphatta. Ott fogsz mosolyogni az emlékeinkben, hangosan dorombolva és minden nap Te is benne leszel a cselekvéseinkben.
Tegnap még röntgeneztek a rendelőben, a kis bicegésed azt jelezte, hogy egy autó későn fékezett, de külsérelmi nyom nem volt rajtad. Belső sérülés okozhatta, hogy hajnalban hirtelen rosszul lettél. Egy pillanatra még vissza tudtunk hozni, de a következőben már tova szállt a remény.
Ma már Petivel játszhatsz. Kérd meg Őt, hogy a régen érkezettek vendégszeretetével fogadjon abban a távoli világban, ahová most útra keltél. Tudjuk jó bátyókád lesz és nagytestvérként szeretget helyettünk is. Ő is és Te is hiányoztok. De a miérteket már nem tesszük fel. Mert minden nap feladatunk van, hogy az emléketekért tegyünk, hogy cselekedetekkel bizonyítsuk Nektek a szeretetünket.
A szívünkben gazdis Böbeként gondolunk Rád, mert a "papa szeme fénye" voltál, akinek a szeméből potyognak a férfikönnyek...