Rólunk
1 % Már adó 1%-al is segíthetsz!

Az Alapítvány elsősorban a Tatán és környékén élő kóbor cicák ivartalanításáért szerveződött. Útjára bocsájtását több éves önkéntes "civil" munka előzte meg, sok cica ivartalanításában közreműködtek az alapítók saját erőből. 

Hosszú hónapok óta vágyunk, hogy a működésünknek keretet adjunk. Pelyhes Peti - az öt hetes tenyérnyi kiscica- halála még elszántabbá tett bennünket ebben. Peti is az utcára született és több napos kórházi ellátás ellenére feladta a küzdelmet. Sok sok "Peti" születik úgy az utcára, hogy még pár napra sem kaphat segítséget és az emléküket senki nem őrzi. Pelyhes Peti élete az Ő életük is. Peti emlékére értük teszünk tovább, hogy ne szülessenek a kínokra. Kérdezhetitek, hogy mért nem egy cicababamentő szervezetet hozunk akkor létre. Ennek egy nyomós oka mindenképpen van. Hogy Peti is szinte csak a véletlennek köszönheti, hogy még pár nap életet kaphatott. Mert a kóborként megszületett kicsik többsége elrejtőzve hagyja el ezt a földi világot, nem találhatunk időben rájuk, hogy segítséget kaphassanak. Emiatt az egyetlen létező segítség, ami biztos hogy eredményeket ér el a szenvedések megelőzésében az, hogy a cicaszülők ivartalanítására helyezzük a hangsúlyt.

Peti reméljük, hogy valahonnan most mosolyog ránk, mert az emlékét úgy sikerül tovább vinnünk, hogy nem csak a fájdalom marad utána, hanem a neve alatt sok kóbor cicának segíthetünk majd. A cicaszülőknek is, akiknek nem kell majd a megszületett kölykükért rettegni, hanem a saját létfenntartásaikra fordíthatják az erejüket. És a kolóniák gondozói is nagyobb figyelmet szentelhetnek majd a felnőttek gondozására, ha nem a cicaalmok kétségbeesett megmentésére fordítódik elsődlegesen a figyelem.

Az örökbeadás menete, feltételei

Kedves leendő gazdik!
Kérünk benneteket, figyelmesen olvassátok el az alábbiakat, mely az Alapítványunktól történő örökbefogadás menetét mutatja be.
Nézz körül albumainkban, ahol megtalálod örökbe-fogadható cicáink történetét, képeit. Ha úgy gondolod, tőlünk szeretnél egy társat magadnak, kérlek, írj egy bemutatkozó levelet oldalunkon privát üzenetben.
Leveled tartalmazza az alábbiakat:
Rövid bemutatkozás Rólad, családodról, mivel foglalkozol, mennyi időt töltesz otthonodtól távol, amikor távol vagy megoldott-e a cica felügyelete. Hol laksz (város, lakás/ház, saját/bérlemény), veled egy háztartásban élő felnőttek, gyerekek száma, életkora, Ők is szeretnének-e cicát, szeretik-e az állatokat. Vannak-e már állataid, nekik milyen a természetük, van-e oltásuk, cicáknak negatív Fiv/Felv tesztjük, ivartalanítottak-e. Van-e tapasztalatod a cicatartás terén. Ha volt korábban cicád, mi történt vele (betegség, baleset). Ezen kívül bármi, amit fontosnak tartasz megemlíteni.
Néhány szó az örökbefogadásról, amit kérlek, vegyél figyelembe:
Csak benti tartásra adunk örökbe cicákat, megfelelő biztonság mellett. Védenceink mindegyike a halál elől menekült, és mi nem szeretnénk ha a kinti tartás hozadékaként halálos vírussal fertőződne, kutya tépné szét, megmérgeznék, vagy autó vasalná ki őket.A benti tartás nem vita tárgya. Cicabiztos kifutóva is meg lehet oldani a "kijárást". Errre tudunk szakembert ajánlani.
Olyan helyre adjuk, ahol családtagként kezelik őket. Ahol nem okoz problémát a rendszeres orvosi ellenőrzés, háromhavonta féreghajtás, évenkénti oltás, betegség esetén az orvosi ellátás.
Minden cicáért 10.000 Ft-os hozzájárulást szoktunk kérni az orvosi költségek részleges megtérítéseként, hiszen cicáinkat 2x oltva, ivartalanítva, tesztelve, rendszeresen parazitamentesítve adjuk örökbe. Gyakorlatilag a két oltás árát kérjük el.
Örökbefogadási megállapodást kötünk, melyet, komoly szándék esetén elküldünk, de itt is elolvashatjátok:
https://www.pelyhespeti.hu/dokumentumok/
A cicák új otthonába szállítását mi magunk intézzük, mintegy környezettanulmányként, mert szeretnénk látni, hogy hova kerül a cica (csak cica szempontból nézünk körül).
Cicáinkat minden örökbe fogadás előtt orvoshoz visszük, beteg, gyógykezelés alatt álló cicát örökbe nem adunk.
Az örökbeadásnak kb. 2 hét az átfutási ideje. A fentiek miatt körülbelül ennyi idő telik el a megállapodásunk és a cica új otthonába költözése között.
Élőlényt ajándékba nem adunk! Mi nem megszabadulni akarunk mentvényeinktől, hanem felelős gazdit szeretnénk találni Nekik, akikkel leélhetik életüket.
Éppen ezért örökbeadás után is szeretnénk híreket, képeket kapni cicáinkról. Eleinte napi szinten (hogy sikerül a beilleszkedés), majd heti, később havi rendszerességgel kérünk képeket, információkat.
A képen boldog gazdis cicáinkat láthatjátok. Mindenki nem fér rá, így elnézést azoktól, akik nincsenek rajta :)
Köszönjük figyelmedet!

Csapatunk

Auer Ildi



Bercsák Nóra



Bacskó Ágnes